2021. június 30., szerda

WALKMAXX gördülő talpú sportcipő kényelmi kényelmes szabadidőcipő 43-as barna - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

a képeken látható állapotban, használt, kérlek vedd figyelembe a képeket! tisztításra szorul
43-as méret van benne
a  teljes belső talphossz 28cm


Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-01 10:14 .

Salman Rushdie - Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

A könyv megvásárlása után automatikus e-mailt küldünk a részletekkel!
Salman Rushdie legújabb regényében káosz uralkodik a földön. A nagy vihar után emberek emelkednek a levegőbe, mintha megszűnne a tömegvonzás, hasadékok nyílnak az emberek meg a dzsinnek világa közt, és dzsinnek áramlanak át rajtuk, mert uralmuk alá akarják hajtani a földet.
Mr. Geronimónak, a két lábbal a földön álló kertésznek látogatója érkezik: Dunjá, a dzsinn hercegnő, aki régi szerelmét, a nyolcszáz évvel ezelőtt élt filozófust, ibn Rusdot látja a férfiban, s ezért a világok háborújában az emberek oldalára áll.
Salman Rushdie 1947-ben, nyolc héttel India függetlenségének kikiáltása előtt született Bombayban. Tizennégy éves korától Angliában végezte tanulmányait, Cambridge-ben történésznek tanult. 1981-ben Az éjfél gyermekeivel robbant be az irodalmi köztudatba. Olyannyira, hogy azonnal meg is kapta érte a Booker-díjat, sőt huszonöt esztendővel később, amikor az összes addigi nyertest versenyeztették, még az úgynevezett Bookerek Bookerét is. A könyv amerikai megjelenése után a New York Times Book Review azt írta róla, hogy ,, olyan, mintha egy kontinens rátalálna a hangjára".

Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2021-07-01 09:02 .

csillag mintás piros-fekete sportcipő, tornacipő 37-es - Jelenlegi ára: 500 Ft

Eladó csillag mintás piros-fekete sportcipő, tornacipő kislányról 37-es méretben.   
A cipő belső talphossza 24 cm, tornacipőként volt használva.
Személyesen átvehető Budapesten (hétfőtől csütörtökig 15. 45 óra után a XV. ker. újpalotai lakótelepen a Pólus Center közelében, hétfőtől csütörtökig 06. 45 és 14. 45 óra között, pénteken pedig 06. 45 és 12. 15 óra között a XIV. ker. Puskás Ferenc Stadion metróállomás közelében lévő munkahelyemnél is) vagy elküldöm postán. Postázás MPL Vaterafutárral és Foxposttal is lehetséges. Utánvéttel nem postázom. BANKI ÁTUTALÁS LEHETSÉGES.

Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-07-01 07:38 .

Magyarország, 2 forint 2005 aUNC+ - Jelenlegi ára: 210 Ft

A Numis Numismatics köszönti online aukcióján!
Az aukció tárgya a képeken látható tétel. TISZTELT GYŰJTŐTÁRSAK! A Numis Numismatics köszönti online aukcióján! SZEMÉLYES ÁTVÉTELRE BUDAPESTI IRODÁNKBAN, A FLÓRIÁN TÉRNÉL LEHETSÉGES 9-19 ÓRA KÖZÖTT, ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN, ILLETVE VIDÉKI ÉRMEBÖRZÉKEN. A TERMÉK ÁTVÉTELÉRE LEGKORÁBBAN A LEÜTÉS MÁSNAPJÁN VAN LEHETŐSÉG. TEKINTSE MEG NumizNumizmatika - ELADÓI NÉV ALATT FUTÓ FIX ÁRAS TÉTELEINKET IS! A másik profilon vagy az áruházban vásárolt tételek esetén a közös átvétel, illetve kiszállítás természetesen megoldható! POSTAKÖLTSÉG A Magyar Posta díjszabása szerint:
- Ajánlott levél 710Ft - Amennyiben banki pénztári befizetést választ a postaköltség 1010Ft. Kérem ezt figyelembe venni, és tiszteletben tartani! - SIMA LEVÉLKÉNT NEM POSTÁZUNK, az elveszett küldeményekért ugyanis felelősséget nem vállalunk és a Posta sem, a levél elvesztése végett csak akkor adunk kártérítést, ha a postától megkaptuk a kártérítési díjat, és csak annak a megítélt összegét tudjuk visszaadni. - Több tételt vásárlóktól természetesen csak EGY postaköltséget kérünk. - KÜLFÖLDRE IS POSTÁZUNK! /SHIPPING WORLDWIDE
A megnyert tételek átvételére az aukció lezárásától számított 10 nap áll rendelkezésre. Tételek összevárására van lehetőség előre egyeztetés után. TARTÁSFOKOK PP :  Proof Bu:  selyemfényű UNC:  Uncirculated: verdefényes / bankfriss Forgalomban sohasem volt, gyűrődés, hajtás, szennyeződés, szakadás és hiányosság nélküli bankjegy, ahogy a nyomdából kikerül. Érméknél karc, peremhiba és kopásmentes. aUNC:  about Uncirculated: közel verdefényes / hajtatlan Alig észrevehető gyűrődéssel jellegzetes újszerűségét elvesztett, gyakorlatilag forgalomban sohasem volt, HAJTÁS NÉLKÜLI, komolyabb szennyeződés, szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. Érméknél apró karcok kis peremhiba. EF+, EF:  Extra fine: kiváló Esetleg észrevehetően gyűrött, 1-szer, maximum 3-szor hajtott, szennyeződés, szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. Érméknél enyhe, szabad szemmel látható karcolásokkal, a legkiemelkedőbb felületek kopásával. VF:  Very fine: nagyon szép Ez esetleg észrevehetően gyűrött, több, mint három helyen hajtott, a szennyeződés csekély jeleit mutató, de szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. Érméknél a használat több jelével, szabad szemmel látható karcolásokkal, nagyobb kopott felületekkel. F:  Fine: szép A forgalom fokozottabb jeleit mutató, erősebben gyűrött és szennyezett, de szakadás és hiányosság nélküli bankjegy. VG:  Very Good: nagyon jó Hiányosság nélküli, erősebben gyűrött és szennyezett bankjegy, amelyen legfeljebb 4 centiméteres szakadás van. Érméknél igencsak használt, amely a sok használat jeleit mutatja, nagyon sok szabad szemmel is jól látható karcolássokkal rendelkezhet és nagymértékű koszt viselhet magán. G:  Good: jó Az a hiányosság nélküli, erősebben gyűrött és szennyezett bankjegy, amely legfeljebb keresztben vagy hosszában van átszakadva. Érméknél a kopás komoly mértékű, de még a részletek könnyen felismerhetőek. Nagymértékű koszt viselhet magán és a pereme ütődések jeleit viselhetik magukon. P:  Elfogadható Az a bankjegy, amelynek felülnyomat nélküli alapnyomatában vagy szegélyéből legfeljebb 1/4-e hiány

Jelenlegi ára: 210 Ft
Az aukció vége: 2021-07-01 06:27 .

Budapest története - A MAGYAR NÉP ÉS IFJUSÁG SZÁMÁRA - Dr. Göőz József (1890) - Jelenlegi ára: 16 990 Ft

Nyomtatta a Franklin-Társulat nyomdája. Képekkel diszitett kiadás.
Előszó
Ha egy vidéki magyar ember Budapestre vetődik, nem győzi eléggé dicsérni fővárosunk szépségét. Akár a Duna partján emelkedő paloták sorát; akár a sugárutat vagy a Muzeum környékét; akár az egész tájképet vegye szemügyre; keblében büszke önérzet támad. Jól esik lelkének az a tudat, hogy ha más nemzet, például a franczia Párissal, az osztrák Bécscsel dicsekedhetik; nekünk is van ám szép fővárosunk: Budapest.
Hosszasabban vizsgálódva meggyőződést szerezhetünk magunknak arról, hogy fővárosunk ódon külsejét helyenként még nem cserélte föl ujabb szabású, diszesebb formával. Az égbe meredő paloták mellett földhöz ragadt, alacsony hajlékok érthetően magyarázzák, hogy Budapest korántsem lehetett mindig ily világváros, mint ma. Volt idő s talán nem is oly nagyon régen, mikor még a Dunapartot a Vigadó tájékán bűzhödő iszap, szemétdomb ékteleníté. Annak se nagy ideje, mikor Buda és Pest lakói keményebb télnek idején néha hetekig, sőt hónapokig sem érintkezhettek egymással, mert a zajló Duna gátot vetett jó szándékuk elé. A hajóhíd ugyan arra való lett volna, hogy rajta egyik partról a másikra átkelhessenek; de mi haszna, ha ilyenkor a rakonczátlan folyam hátáról azt is biztosabb helyre kellett szállítani. Öreg emberek meg még arra is emlékezhetnek, hogy itt, hol ma diszesebbnél diszesebb szinházak hirdetik a magyar nyelv zengzetességét, az ő gyermekkorukban csak német szinészek foglaltak tért s az iskolákban is kivétel nélkül németül vagy latinul tanítottak.
Fővárosunk csak száz meg száz esztendő leforgatása alatt érhette el mai nagyságát és jelentőségét. Ezen fejlődés menete képezi történetét, melylyel ebből a könyvből meg fogunk ismerkedni. Majd meglátjuk milyen körülmények gátolták vagy segítették gyarapodásában s kiknek köszönhetjük, hogy ma Budapest Magyarországnak középpontja, fővárosa.  
A képen látható állapotban( Borító kissé kopott, elszíneződött. Néhány lap foltos, belső-gerinc meglazult.. könyvtári könyv volt.   A képen látható állapot).
Ajánlom figyelmébe a teljes kínálatom, sok mesekönyv található az oldalamon.
Korának megfelelő állapot.


Jelenlegi ára: 16 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-01 05:17 .

Arduino Leonardo , ATMega32U4 CPU, 16 MHz, - Jelenlegi ára: 2 600 Ft


ATMega32U4 központi chip,
16 MHz órajel,
Arduino 1. 0 kiadástól beépített támogatás,
MiniUSB csatlakozás (5 pólusú),
6 db 10 bites ADC,
13+2 digitális I/O,
USB-független soros kommunikáció
Más futárszolgálat választása esetén, az árak csomagküldő. hu átvevőhelyeire vonatkoznak !
Kérem válasszon átvevőhelyet az alábbi linken : https: //www. csomagkuldo. hu/atvevohelyekRendeléskor, a megjegyzés rovatban kérem megadni, a hely nevét és címét, vagy elegendő csak a kódját. Kérem nézzek, meg a többi termékemet is.


Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Az aukció vége: 2021-07-01 03:50 .

Szécsi Margit: Tenger véled! / Szécsi Margit prózai írásai - Jelenlegi ára: 1 490 Ft


Állapot: A képeken látható, jó állapotban.
Kiadó: Holnap Kiadó
A kiadás éve: 2008
Kötéstípus: Kemény kötés
Oldalszám: 292
Kedves Vásárlók!
Kérem, vásárlás előtt mindenképpen olvassák el a "Szállítási feltételek" fül alatt található információkat.
Előre is köszönöm szépen a rendelést, és szép napot kívánok,
KönyvErdő

Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2021-07-01 02:44 .

ÚJ!!! T-Mobile-os Domino FIX normál-micro-nano SIM kártya Könnyű hívószámmal! - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

ÚJ!!! T-Mobile-os Domino FIX normál-micro-nano SIM kártya Új !!! Könnyű hívószámmal!!!
40 perc lebeszélhetőséget és 500MB internetet tartalmaz!!!
A kártyát használat előtt aktiválni kell saját névre és címre, melyet lehet telefonon keresztül vagy személyesen az ügyfélszolgálaton!
Normál, micro vagy nano méretű kártyára lehet kitörni!
Új hívószám: A Domino SIM-mel új Telekom hívószámot vásárolsz.
Bármilyen eszközbe: Modemekhez, riasztókhoz, régi mobilokhoz is használható.
25. --os perc és SMS díjért telefonálhatsz belföldön.
A Domino csomaghoz kérhető internet csomagok:
korlátlan internet 1 napra: 590. -
korlátlan internet 3 napra: 1490. -
korlátlan internet 30 napra: 9900. -
400MB internet (amíg el nem fogy): 1000. -
1GB internet (amíg el nem fogy): 1640. -
3, 5GB internet (amíg el nem fogy): 3550. -
200MB internet (max. 24 órán keresztül): 255. -
1GB internet (max. 24 órán keresztül): 525. -
A Domino csomaghoz kérhető beszélgetési csomagok:
1nap korlátlan beszélgetés a Telekom hálózatán belül: 300. -
1nap korlátlan beszélgetés minden belföldi hálózatba: 490. -
3nap korlátlan beszélgetés a Telekom hálózatán belül: 600. -
3nap korlátlan beszélgetés minden belföldi hálózatba: 1190. -
70 perc beszélgetés max. 7 napra minden belföldi hálózatba: 450. -
 
Feltöltési kedvezmények:
Minden 3000. - vagy magasabb összegű feltöltés esetén:  
+ 50 perc beszélgetés max. 7 napon belül a Telekom hálózatában
Extra dolgok:
Domino Most opció (ingyenes): 30 napig 9. --os percdíj a Telekom hálózatán belül és 19. --os SMS díj bármely belföldi hálózatba (30 naponta újra meg kell rendelni)

Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-01 01:27 .

Dísztárcsa 15" Fast Van Silver - Black garnitúra ÚJ! teher 3,5T-ig - Jelenlegi ára: 9 800 Ft

Jó minőségű utángyártott 15"-os dísztárcsa
garniútra (4 db). Teherautó 3, 5 T-ig
Fantázia neve: Fast Van Silver - Black
Színe : ezüst - fekete
ÚJ!!! Bontatlan, eredeti csomagolásban.

Jelenlegi ára: 9 800 Ft
Az aukció vége: 2021-07-01 00:02 .

H&M divatos zöldkockás női lányka ing blúz 34 –es XS (ÚJ) BOLTI ÁRA: 6000 Ft. - Jelenlegi ára: 998 Ft

Szeretném eladni ezt a nagyon divatos női blúzt.
34- es    XS    Jelenleg is kapható a boltban!
Hossza: 61 cm ujja: 61 cm Mell: 2x 42 cm. Derék: 2x 42 cm.
Szuper divatos !    Alján oldalt lekerekített, csinos fazon.
Kérlek nézd végig a fotókat. Vagány blúz, akár derékban megköthető.
Kellemes vékony anyag, mosható-vasalható.
Ha több mindent választasz, egy csomagban küldöm.
Spórolj a szállítási díjon.
Kérlek, csak akkor vásárolj, ha 5 napon belül kifizeted. Köszönöm szépen.                 Sima levélként 460 Ft        Ajánlott levélként postán maradó 945 Ft                             Foxpost szekrénybe 699 Ft


Jelenlegi ára: 998 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 22:56 .

Lenovo T410 RAM fedél. Használt termék. 1hó gar. - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Leírás:
Termék név: Lenovo T410 RAM fedél. Használt termék. 1hó gar.
Típus/modell szám:   
Állapot:    Használt
Garancia:   1 hónap!
Az aukció végét követően,  a nyertes licitáló kap egy automatikus e-mailt, amiben minden további információ benne van vásárlás lebonyolításához.
Minden vásárlásról ÁFÁ-s számlát állítok ki (ami a csomagban lesz)!
Garancia:
- kézhez vételtől számított 1hónap.
Nem garanciális problémák:
- Szakszerűtlen beszerelés, fizikai sérülés.
- Nem rendeltetés szerű használat okozta károk
- Túláram, túlfeszültség vagy elemi kár (törés, ázás, stb)
- Egyéb alkatrészekkel fennálló inkompatibilitás
További termékeim :
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=AlphaLaptop
 

Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 21:44 .

Vívótáska eladó - Jelenlegi ára: 12 000 Ft

Húzható, PBT másrkájú vívótáska eladó. Kényelmesen elfér benne az összes felszerelés. Az elülső zseben van egy apró szakadás, ahogy a képen látható, különben használt, de jó állapotú. Nagyon strapabíró.
Egyéb, gyermek vívófelszerelést is hirdetek.

Jelenlegi ára: 12 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 20:22 .

Muse M-15CR Rádiós Ébresztőóra Ébresztő Óra Rádió Magnó - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Eladó hagyatékból származó jó állapotú Muse M-15CR Rádiós Ébresztőóra a képek alapján.
Személyesen átvehető Göd/Vác kérésre postázom is.

Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 19:02 .

Polgári Serfőző Kőbánya 0,45L - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Köszöntöm oldalamon !
Jelen aukción sörös palackot kínálok eladásra !
28 cm
A fényképek az adott tárgyról készültek , a képeken szereplő állapotban vannak .
Kérem a kedves vásárlót , hogy akkor üsse le az aukciót , ha 1 héten belül rendezi az adás-vételt !
Kérem nézze meg további kínálatomat, vásárlás előtt minden esetben tekintse meg az ismerj meg / bemutatkozó oldalt, ahol feltüntetem az átvételi és postázási lehetőségeket !
Fizetés utalás , vagy rózsaszín csekk formájában lehetséges , személyes átvételnél természetesen személyesen .
Bankfiókban személyesen befizetés számlámra nincs !
Utánvételes postázás nincs !
Licittörlés nincs !
(190430)


Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 17:38 .

Resident Evil 4 ps4 játék - Jelenlegi ára: 3 800 Ft

Debrecenben személyesen átvehető, ajánlott levélként+900ft utalás után.

Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 16:38 .

Régesrégi madaras FAJANSZ TÁNYÉR csodaszép - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

  Gyönyörű,   fajansz-szerű porcelán  lapos tányér 
  méret:   22 cm 
Figyelmébe ajánlom   "RegisegekKicsinyBoltja" kínálatát is, mert az együtt-postázás/átadás  megoldható.   - klikk a névre-
Személyes átvételre Bp -en keddenként van mód a Bah csomópontnál.
Minden termékről számlát adok, megtekintési = elégedettségi garanciát kínálok.
Gondosan csomagolok és mindkettőnk érdekében csak ajánlottan postázok


Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 15:14 .

GSP-24RW stepper motor, (GSP-24RW-042,GSP-24RW-046) - Jelenlegi ára: 500 Ft

használt , müködő légkondik elbontásából légkondi stepper eladó:
választás szerinti tipus.
2db MP24GA a hajtással,
1db 20BYJ46,
1db MP24Z vannak.
az ár egy darab ára.
 
 
 
 
 
 
 
 

Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 14:08 .

Jayne Copeland élénk rózsaszínű kislány ruha - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

É lé nk ró zsaszí n szí nű kislá ny  ruha, há tul cipzá ros, flitterrel dí szí tett, deré kban megkö thető é s masnival ellá tott, alsó szoknyá s
Cikkszám: 3020019780
Anyaga: 100% poliészter
Márka: Egyéb
Szélesség: 27 cm
Hosszúság: 43 cm
Terméken rögzített méret: 1-2 év
Minden gyerekruhánk egyedi (modellenként csak 1 db van belőlük). Ha megtetszett, ne habozz a rendeléssel, mert hamar elvihetik előled.
HOGY TUDOK FIZETNI?
Utánvéttel
A rendelésed leadása után visszaigazoló e-mailben kapod a csomagod érkezésének pontos idejét és helyét. Majd a csomag kézhezvételekor tudsz fizetni a futárnak. Ebben az esetben a szállítási költség mellett a kezelési költség további 300 Ft. Előre utalással
A rendelést visszaigazoló e-mailben megtalálható minden adat, ami az utaláshoz szükséges. A számlán szereplő összeg megérkezése után adjuk fel a csomagod. Ha a vásárlás összege adott nap 14 óráig megérkezik bankszámlánkra, még aznap elindítjuk a csomagküldést. Így akár 1-2 munkanap múlva már át is veheted a futártól.
SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓ
Személyes átvételre nincs lehetőség. A csomagokat a GLS futárszolgálat szállítja ki, a megrendelést követő 1-2 munkanapon belül 8. 00-16. 00 között, ezért akár munkahelyi címed is megadhatod szállítási címként. Amikor a csomagodat elkészítettük és postára adtuk, e-mailt küldünk a csomag várható érkezésének napjáról. Csomagodat kérheted a szállítási feltételek pontban leírtak alapján. Utánvétes rendelés esetén a szállítás mellett a kezelési költség további 300 Ft/csomag. INGYENES SZÁLLÍTÁS
Ha termékeink közül többet is vásárolsz egy időben és azok együttes értéke meghaladja a 15. 000 Ft-ot, úgy a szállításod INGYENES. Használd ki és a szállítási költség helyett inkább legyen egy ruhával több a kosaradban! A fenti árak kizárólag Magyarország területén belüli szállítás esetén érvényesek. Hétvégén és ünnepnapokon a szállítás szünetel.
VISSZAKÜLDÉS, HA NEM AZT KAPTAD, AMIRE VÁGYTÁL
A vásárolt termékeket 14 munkanapon belül visszaküldheted címünkre a számlával együtt, de kérlek ez esetben előre jelezd e-mailben a visszaküldés szándékát és okát). A vételárat szállítási költséggel együtt 1 héten belül visszautaljuk az e-mailben megadott bankszámlaszámra. A termékeket csakis és kizárólag eredeti állapotában vesszük vissza! Higéniai okok miatt kivételt képeznek a fehérneműk (bugyi, alsónadrág, fürdőruha).
SZÁMLÁZÁS
Minden vásárlásnál ÁFA-s számlát adunk, amit a rendeléskor leadott számlázási címre állítunk ki.
Várjuk kérdéseidet, írj nekünk! Segítünk!


Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 12:50 .

1030 SPARTAN egyensúlyozó félgömb - Jelenlegi ára: 24 490 Ft


Egyensúlyérzéket fejlesztő félgömb, felnőttek és gyerekek számára egyaránt. Anyaga: műanyag. Mérete: 59 x 22 cm
Teherbírás: 100 kg. Csúszásgátló felülettel.
Gyári új, jótállással.
Készlettől függően raktárról, vagy rendelésre. Vásárlás előtt kérjük, egyeztess!
Az itt látható kép katalógus kép!
Kérjük, a nevünk mellett  található i+ ikonra kattintva, olvasd el a cégünkről szóló külön információt !
A termék személyesen Százhalombattán vehető át!  Regisztráció nélküli, vagy legalább 5 pozitív értékeléssel nem rendelkező vásárlót csak előre utalással szolgálunk ki !


Jelenlegi ára: 24 490 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 11:14 .

2021. június 29., kedd

Gyűjteményből ELADÓ, jelzett, 50 cm-es nagy baba, eredeti állapotában! - Jelenlegi ára: 3 900 Ft

 
Gyűjteményből ELADÓ,
jelzett, nagy baba, eredeti állapotában!
Korabeli cell kivitelezés. Made in CCCP .
1959-től a család tulajdonában,
Magassága: 50 cm
Fotón látható kis hibákkal, kopással.
Gazdaságosan, jól, javítható.
A képek a termék jelenlegi állapotáról készültek.
Budapest 11. ker. Budafoki, Karinthy Frigyes u.
 sarkán lévő lakásból szállítható.
 


Jelenlegi ára: 3 900 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 10:14 .

Dvd - Casino (2dvd különleges kiadás) - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Borító, lemez szép, korának megfelelő a képeken látható állapotban
Előre utalás után, bármelyik szállítási móddal postázom

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 09:02 .

2 db antracitszürke, vászonhatású sötétítőfüggöny 140 x 175 cm - Jelenlegi ára: 13 917 Ft


Méret:
140 x 175 cm
Szín:
Antracit
Csomagok száma:
1
Vászohatású függönyeink nagyszerűen mutatnak a legtöbb enteriőrben, így pl.: a nappaliban, a hálószobában, irodában... stb. Megfelelő intimitást biztosítanak és nem engedik beszűrődni a fény legnagyobb részét. A fűzőkarikáknak köszönhetően a függöny könnyen felakasztható bármely függönysínre. A függöny prémium minőségű, vászonhatású 100%-os poliészterből készült, és gépben mosható. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a csomag függönykarnist nem tartalmaz. Színe: antracitszürkeAnyaga: 100% poliészterMérete: 140 x 175 cm (Szé x Ma)Függönyönként 8 fűzőkarikávalVászonhatású szövetA csomag tartalma2 db sötétítőfüggöny

Jelenlegi ára: 13 917 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 07:50 .

Kortárs festmény Herczeg Ferenc: Félálomban -VÉGKIÁRUSÍTÁS! - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

A festőről:
Egy idős, több jelentős kiállításon bizonyított kortárs festő festményeinek értékesítését
képviselem, ez egy kiváló alkalom arra, hogy a jövőben a mind értékesebb képekhez kedvező
áron hozzájuthassanak. Bár megbízóm nehéz szívvel válik meg tőlük, idős kora miatt a képek
sorsa bizonytalan. Számára örömteli lenne, ha értő gazdára találnának. A festmények
jellemzően figuratívak, tájképek, vagy városrészletek, olajképek.  
A kép:
22, 5x17 cm, olaj
Technikai információk:
KIZÁRÓLAG LEÁNYFALUN VEHETŐ ÁT!


Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 06:38 .

Elem Varta LR20 D 1,5 V 16500 mAh High Energy (2 pcs) Kék MOST 2426 HELYETT 1658 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 1 658 Ft


EAN:
4008496559237
Gyártó:
Varta
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromostermékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Elem Varta LR20 D 1, 5 V 16500 mAh High Energy (2 pcs) Kék-et verhetetlen áron.
Teljesítmény: 1, 5 VDarabok: 2 pcs

Jelenlegi ára: 1 658 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 05:22 .

0I680 Antik óarany terítő 25 x 65 cm - Jelenlegi ára: 6 500 Ft

Nagyon régi, gyönyörű asztal terítő, óarany szegéllyel. Szélesség: 25 cmHosszúság: 65 cmSúly: 0. 097 kg
Termékeim között több terítő található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
( terítő asztalterítő gblein geblejn )

Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 04:08 .

CITROEN XSARA PICASSO BE Ajtó üres 0067/62 - Jelenlegi ára: 25 000 Ft

CITROEN XSARA PICASSO 0000 (2004-2006) 1600 cm3 Dízel 5 ajtós
Bal Első Ajtó Üres eladó!
Állapot: Normál
Alvázszám:
Motorszám: 9HX
Kivitel: egyterű
Szín: szürke
Klíma: Manuális
Váltó: Kézi 5 fokozat
Ajtók száma: 5
Megjegyzés:
Klíma: Manuális, ABS nincs
Mielőtt licitálsz, kérlek olvasd el az alábbiakat!
Vásárlás után érkezik majd egy automatikus vásárlásértesítő a vaterától. Fontos, hogy ne töröld ki, mert megtalálsz benne minden információt az áru átvételével kapcsolatban. (név, cím, bankszámlaszám, stb. )
Szeretnénk kérni, hogy a vásárlás előtt mérlegeld, hogy valóban szükséged van-e a termékre, ki tudod-e fizetni 7 napon belül, s csak ezek után üsd le a terméket. Ha a leütéstől számított 7 napon belül a kapcsolatfelvétel és a fizetés nem történik meg, negatív értékelést kell adnunk.
Alkatrészeink kipróbált termékek, azokra postázástól számított 1 hét beépítési garanciát vállalunk. Amennyiben nem rendeltetésszerűen működik, a terméket cserélni tudjuk. Amennyiben az autónak nem a leütött termék a hibája, vagy autójához nem passzol, azt visszavásárolni nem áll módunkban, ezért javasoljuk, hogy mielőtt a terméket leütöd, egyeztessél kollégáinkkal. Bármilyen kérdésre, érdeklődésre szívesen válaszolunk, elkerülendő a félreértéseket. Alkatrészeink nem felújított, hanem gyári használt termékek. A garancia minden esetben csak az alkatrész árára vonatkozik, szállítási, beszerelési és egyéb költségekre nem. Leütés előtt feltétlenül tekintse meg szállítási és fizetési feltételeinket. Minden alkatrészt megjelölünk, ha a jelölés sérül vagy az alkatrész sérül, nem áll módunkban visszavásárolni.
Hengerfejeink nem síkolt, felújított hengerfejek, nyomáspróbázva nem voltak.
Motorvezérlő elektronikára semminemű garanciát vállalni nem tudunk.
Ha egyéb más alkatrészt kíván vásárolni, azt minden aukciónk keretében a kérdések rovatban megkérdezheti és új aukció keretében megvásárolhatja. A feltett kérdésekre igyekszünk 24 órán belül válaszolni.
Kérjük, akkor vásárolj nálunk, ha a fentieket el tudod fogadni!
Köszönettel: gigabonto


Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 02:50 .

Microsoft Soccer 1996 PC windows 95 eredeti, bontatlan CD játékszoftver! - Jelenlegi ára: 4 900 Ft


Kérem, olvassa el a leírást mielőtt licitál, vásárol!
A szoftver eredeti, nem másolat!
Régről megmaradt, jogtiszta, lerendelt, anno kifizetett szoftver, mely nem lett eddig felhasználva.
Eredeti kiszerelés. BONTATLAN!!!
Tartalma az eredeti MICROSOFT SOCCER ELSŐ, 1996-os kiadású játékszoftvere!!!
Kifejezetten gyűjtői példány, a bontatlansága és eredetisége miatt is!
Gyűjteményes célból hirdetem! Eredetiségére élettartam garancia!
A HIRDETÉSBEN SZEREPLŐ TERMÉK EREDETI, NEM MÁSOLAT!
Postázni  Vaterafutárral IGEN!
MPL Csomagautomatába IGEN!
Ajánlott levél postán maradó IGEN!
Más futár NEM!
Gyors postázás, biztonságos csomagolás.
Lásd képeket!
Utánvéttel nem postázok!
KÉRDEZZEN BÁTRAN, ha valami nem érthető.
A kedves vevőt kérem 3 napon belül vegye fel velem email-ben a kapcsolatot és 7 napon belül egyenlítse ki az anyagiakat. Ellenkező esetben nem tudok csak negatív értékelést adni.
!!! Ha netán érkezik kérdés alul, akkor előfordulhat, hogy a Vatera - új szolgáltatásának köszönhetően - NEM fogja azonnal kézbesíteni a válaszüzenetemet - kicsit elmoderálgatnak rajta - volt már példa rá nem is egyszer. Persze nem volt az üzenetben soha semmi szabálytalan, de ez egy automatikus szűrő, fennakad a válasz - ki tudja miért? -, amit aztán, gondolom egy munkatárs "elemezget", amikor épp arra kerül a sor.


Jelenlegi ára: 4 900 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 17:02 .

Trombita - vízbillentyű rugó - vízkieresztő rugó - 5db - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Gyári rugó trombita vízbillentyűbe, más néven vízkieresztőbe.
A legtöbb márkába passzol. Ha nem, akkor kis fogóval minimális változtatást eszközölsz rajta, olyanra hajlítod amilyet kíván a trombita.
Tettem már sokféle hangszerbe a törött helyett ilyen rugót gond nélkül.
Nagyon jó anyagnak mondom.
5 darabot egyben adok el, hogy jusson a zenésztársaknak is.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-30 00:14 .

Santec VTC 324 felügyeleti kamera eladó - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Fekete-fehér - kamera rendszer 4, 3 mm-es nagylátószögű objektívvel CS, integr. Mikrofon, fali konzol és 18m kábelrendszer. Standard fémház RJ-11 csatlakozó a monitor riasztó érzékelők és belső kommunikációs modul.
Specifikációk: 1 / 3 inch chip, cserélhető 4, 3mm-CS menetű lencse, 380 Lines, 0, 1 Lux, méretek: SZxMxV = kb 55x55x145mm, súly 100 gr.   Eredeti gyári bontatlan csomagolású, postázás megoldható. Csak egyben adom el, adok hozzá 2*20m bontatlan csomagolású csatlakozó kábeleket. Lásd fotó.

Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 23:02 .

Xiaomi 70Mai PRO PLUS+/első-hátsó kamera/GPS/HW kit - Jelenlegi ára: 34 000 Ft

Xiaomi 70Mai PRO PLUS+/első-hátsó kamera/GPS/HW kit
-Új, nem használt
-bontott doboz fotózás miatt, így tesztelt is
-garancia nincs
-dobozában, minden tartozékkal
-beépített GPS
- Hardwire kit 
-IPS kijelző
-processzor: NT96580
-szenzor Sony IMX335 5 Mega-pixel
-Felbontás:
2592 × 1944p 30 fps (4: 3)
2560 × 1440p 30 fps (16: 9)
-1944P videó
-140° -os látószög
-F1. 8 rekesz
-2"-os 480x360 kijelző
-3D DNR és HDR technológia
-automatikus idő kalibrálás
-parkolómód 0-24 óra
-Processzor Dual Core Hi3556 V200
-Dual channel felvétel
-5 megapixel
-6 üveglencse
-500Mah saját akkumlátor
-ADAS
-APP control
-WDR
-ködmentes algoritmus
-folyamatos felvétel készítés
-rögzíthető felvétel (kijelölve nem íródik felül)
-G-szenzor gyorsulásérzékelő
-parkolás figyelő (atrocitás esetén automata felvétel indítás)
-128Gb-ig (Class 10) Micro SD kártya 
-éjjellátó
-Wifi
-Android és iOS rendszer kompatibilitás
---------------------------
Hátsó kamera:
-felbontás: 1080P
-130° FOV
-F2. 0 rekesz
----------------------------
-Hardwire Kit (Bekötve 24 órás tápellátást biztosít az 500mAh aksija mellett).
-Input voltage: DC 12-30v
-Output voltage: 5v
-Outout current: 2. 4A
-Low voltage protection: 11. 4V /22. 8V
-Kábel hossz: 3m
-------------------------------------
Tartozékok:
-70mai 500s első kamera
-70mai( RC06) hátsó kamera
-2 portos szgyujtó csatlakozó,
-3M kétoldalas ragasztók
-felszereléshez szükséges minden kellék
-3. 5m kábel,
-leírás
-HW kit


Jelenlegi ára: 34 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 21:44 .

Likőrös üveg 50 cl 1 FT-RÓL NMÁ! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Likőrös üveg 50 cl 1 FT-RÓL NMÁ!
Üres!
Állapot a kép szerint.


Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 20:22 .

Princess Pure 4 grillsütő - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Eladó a képen látható Princess Pure 4 grillsütő.
A termék logisztikáról érkezett, előélete ismeretlen. Működése tesztelt.
A terméket a legtöbbet licitáló nyeri, garancia nincs!
https: //www. hartsofstur. com/princess-raclette-pure-4-700w-162900. html


Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 19:17 .

RONHILL kézi kulacs - Jelenlegi ára: 300 Ft

Eladó a képeken látható kézi futókulacs. Müanyag. Ürtartalma:   270 ml.

Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 17:56 .

Kronberg ProFire30 tűzálló páncélszekrény elektronikus zárral 300x427x385mm - Jelenlegi ára: 135 490 Ft


Szállítási idő:
4-7 munkanap
Szín:
Antracit
Zár típusa:
Elektronikus
Minősítés:
Mabisz E
Felhasználhatóság / típus:
, Otthoni, kereskedelmi,
Kategória neve:
Páncélszekrények
Gyártó:
Kronberg
EAN:
6426495602361
Külső méret (magasság, szélesség, mélység):
, 300x427x385mm,
Belső méret (magasság, széllesség, mélység):
, 170x316x235mm,
Funkciók:
Lopásgátló, tűzvédelem
Tűzállóság:
30 perc
Szükséges elemek:
9V
Biztonsági szabvány:
EN 1143-1, EN15659 LFS30P
Méret (magasság, széllesség, mélység): 300 x 427 x 385 mm
Szín: antracit
MABISZ biztonsági besorolás: MABISZ E
A Mabisz dokumentáció megtekintéhez kérem kattintson ide !
A teljes Mabisz dokumentáció megtekintéséhez kérem kattintson ide !
Kronberg ProFire30TE tűzálló és betörésbiztos páncélszekrény
Minősítés:
MABISZ E
EN15659 LFS30P 30 perces tűzvédelem
EN1143-1 biztonsági minősítés
Külső méretek:
magasság ? 300mm
szélesség ? 427mm
mélység ? 385mm
Belső méretek:
magasság ? 170mm
szélesség ? 316mm
mélység ? 235mm
Szín: Antracit
Súly: 49Kg
Zár:
Minőségi elektronikus számzár
Süllyesztett fém kilincs
Az elektromos zár 9V-os elemmel üzemel
Belső elemtartó, külső vésztáplálás
Manipuláció elleni védelem büntetőidővel
Felhasználói kód (1-9db) és mesterkód (1db)
Számkombináció 6-8 számjegyig
Jellemzők:
Duplafalu acél test, tűzálló töltet a falakban
Speciálisan hőszigetelt ajtó
180°-ban nyíló ajtó, külső zsanérok
Három irányú zárás (két aktív+passzív), krómozott tömör acélrudak
Műanyag fiók
Kivehető polc
Könnyen tisztítható, esztétikus
Rögzítés:
Rendeltetésszerűen rögzíteni kell az aljzatbetonba
Rögzítő szett a csomagolásban mellékelve
Rögzítő furatok a fenéklemezen
Kiemelt magas fokú biztonság. MABISZ minősített termékek forgalmazása, széfek, páncélszekrények, fegyverszekrények.
Amit keres, azt áruházunkban találja meg, páncélszekrényt, széfet, fali-széfet, bedobófiókos páncélszekrényt, irattárolót, öltözőszekrényt, tűzvédelemmel ellátott termékeket, kulcsmegőrzőt, fegyverszekrényt és még sok más értékmegőrzőt termékeink közül.

Jelenlegi ára: 135 490 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 16:44 .

kényelmes tépőzáras uniszex túra sport szandál 39-es - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

kényelmes szandál, szerintem uniszex
tépőzáras, így  a bősége, lábra igazítható
a képeken látható állapotban, kérlek vedd figyelembe a képeket!  keveset használt
39-es méret van benne 
a belső talphossz 26cm


Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 15:14 .

És még egymillió lépés IV. A Mecsekben DVD - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Eredeti, nem másolt DVD
Hibátlan.
Minden információt megtalál a lemezborító hátoldali képein, nagyított formátumban.
Szállítás a banki utalás érkeztét követően postán, ajánlott küldeményben.
A postaköltség  a " Szállítási és garanciális feltételek " menűben. A költség a vevőt
terheli.
Személyes átvételre lehetőség van, a helyszínre vonatkozó bővebb információt a  “ Szállítási és garanciális feltételek “ menűben talál.

Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 14:02 .

Columbia Peakfreak X2 1864991012 túracipő - Jelenlegi ára: 32 990 Ft

Anyag: műszál, pamut
Súly: 1. 08 kg

Jelenlegi ára: 32 990 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 12:56 .

Minnie Mouse 71 részes rajzkészlet - Life is BOWtiful - Jelenlegi ára: 2 783 Ft

leáll, majd karácsony után indul megint.
Ajánlott korosztály:
4 éves kortól
Kiknek ajánljuk:
lányoknak
Egyedi ajándék kis művészlelkeknek ez a 71 részes Minnie Mouse rajzkészlet. A készlet minden olyan rajzeszközt tartalmaz, amivel az óvodás és kisiskolás korosztály alkotni szeret, s mindez egy patenttel záródó műanyag bőröndben tárolható, hordozható. A készlet tartalma: 12 db-os színes ceruza, 12 db-os filctoll, 12 db-os zsírkréta, 12 db-os olajpasztell kréta, 12 színű vízfesték, 4 db A/5-ös méretű színezhető lap, 1 db grafit ceruza, 1 db radír, 1 kis tubus ragasztó, 1 db vonalzó, 1 db hegyező, 1 db ecset és 1 db festő paletta. A Minnie Mouse rajzkészlet kitűnő eszköz a kreativitás kibontakoztatásához!
Egyedi ajándék kis művészlelkeknek ez a 71 részes Minnie Mouse rajzkészlet. A készlet minden olyan rajzeszközt tartalmaz, amivel az óvodás és kisiskolás korosztály alkotni szeret, s mindez egy patenttel záródó műanyag bőröndben tárolható, hordozható. A készlet tartalma: 12 db-os színes ceruza, 12 db-os filctoll, 12 db-os zsírkréta, 12 db-os olajpasztell kréta, 12 színű vízfesték, 4 db A/5-ös méretű színezhető lap, 1 db grafit ceruza, 1 db radír, 1 kis tubus ragasztó, 1 db vonalzó, 1 db hegyező, 1 db ecset és 1 db festő paletta. A Minnie Mouse rajzkészlet kitűnő eszköz a kreativitás kibontakoztatásához!


Jelenlegi ára: 2 783 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 11:38 .

2021. június 28., hétfő

Elegáns kozmetikai táska - fehér színű Avon Új! - Jelenlegi ára: 699 Ft


Elegáns kozmetikai táska - fehér
Avon
Új termék!
Eredeti ára: 2699 Ft
Elegáns kozmetikai táska.
JELLEMZŐI:
anyaga: PVC
mérete: 20 x 5, 5 x 15 cm
színe: fehér
Átvehető személyesen Budapesten ELŐRE EGYEZTETETT időpontban: - Bp., 16. kerületben a Rákosi út – Sándor utca sarkánál.
Néha az Örs vezér terénél, pl. Árkád előtt.
Banki előre utalást követően szívesen postázom.
Utánvétel NINCS!!!
Írj itt, hogy milyen Avon vagy Oriflame terméket szeretnél vásárolni, és ha van, felteszem a hirdetését! Nézd meg a többi hirdetésemet is! Klikkelj a "Hirdető összes hirdetése" szövegre.


Jelenlegi ára: 699 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 10:22 .

Tisztító WC Bref Blue Activ MOST 1127 HELYETT 744 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 744 Ft


EAN:
0084120379246
Gyártó:
Bref
Ha szereted rendben tartani otthonod minden apró részletét, és olyan termékekkel körülvenni magadat, amelyek megkönnyítik az életedet, vásárolj Tisztító WC Bref Blue Activterméket a legjobb áron!
Tulajdonságok: Hatékony tisztítás vízkő elleni védelemmelVízkőoldóillatosított

Jelenlegi ára: 744 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 09:08 .

Fehér színű, F&F márkájú, 3 tépőzáras sport cipő. 28 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Fehér színű, 3 tépőzáras F&F márkájú sport cipő. Műbőr.  
Mérete: 28, belső hossza: 17, 5 cm körül.  
Állapota: keveset hordott! Csak beltéren használt. Körben fut egy szürke csík a talprésznél, ez itt-ott megkopott. Orrán parányi lerúgás.
Nézd meg a többi akciómat is, köszi! ; -)  
A TERMÉKEIMET POSTÁZOM IS!


Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 07:50 .

kulcstartó szekrény ÚJ!Nagy - Jelenlegi ára: 9 450 Ft

Fali kulcstartó szekrény . ÚJ! Festéssel, szalvétatechnikával készült.
22x26. 5x6cm.
Masszív kulcstartó szekrény. mágneses az ajtaja fogógombos. Kényelmes és praktikus.
a képek a termékről készültek. (azt küldöm amit látsz, sajnos sok helyen csak hasonlót küldenek)


Jelenlegi ára: 9 450 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 06:14 .

Playset Bandai World of Zombies Játszótér (30 x 20 x 6 cm) - Jelenlegi ára: 14 769 Ft


EAN:
3296580442157
Gyártó:
Bandai
A gyerekek a legjobbat érdemlik, ezért mutatjuk be most a Playset Bandai World of Zombies Játszótér (30 x 20 x 6 cm) terméket, amely idális azoknak, akik minőség termékeket keresnek a kisgyermekeiknek! Vásárold meg a Bandai és más márkás termékeket és licenszeket a legjobb árakon!
Ajánlott kor: + 4 ÉvElemmel működik: NemMéretei kb.: 30 x 20 x 6 cmTartozék: FigurákJátszótérKiegészítők

Jelenlegi ára: 14 769 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 05:14 .

Aladdin hordozható kályha, kemping petróleumos tűzhely - Jelenlegi ára: 8 000 Ft

53 cm magas, hordozható olaj vagy petróleumos kályha, tűzhely, fellelt állapotban, működést nem próbáltam, lehetnek hiányosságok.


Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 04:02 .

Zsebes fényképalbum / fotóalbum, 36 darab férőhellyel (10*15 cm-es képhez) - 1. - Jelenlegi ára: 230 Ft

Akció, minden termékre -50%! A feltüntetett árak már tartalmazzák a kedvezményt (-50%-ot).
Az akció visszavonásig illetve a készlet erejéig érvényes. Zsebes fényképalbum / fotóalbum, 36 darab férőhellyel (10*15 cm-es képhez) - 1.
új,
anyaga: papír és PVC,
lapok száma: 18 darab,
férőhelyek száma: 36 darab,
album mérete: 3, 3*12, 6*16, 5 cm,
az ár 1 darab termékre vonatkozik,
az ár a postaköltséget nem tartalmazza.
 
Címke: Fényképalbum, Fotóalbum, Zsebes fényképalbum, Zsebes fotóalbum, 10x15cm, 10x15 cm, 10*15cm, 10*15 cm.

Jelenlegi ára: 230 Ft
Az aukció vége: 2021-06-21 15:17 .

Malaguti F12 gumiszőnyeg - Jelenlegi ára: 7 900 Ft

Malaguti F12  gumiszőnyeg párban eladó!
Gyári bontott. Jó állapotban, kép szerint.  


Jelenlegi ára: 7 900 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 01:22 .

"Horgászat" fekete, egysoros fali éremtartó - Jelenlegi ára: 9 500 Ft


Matt, struktúrált felületű, feketére porfestett acél fali éremtartó 12-16 érem számára.
Büszkélkedj érmeiddel ennek az egysoros fekete fali éremtartónak a segítségével! A dobozban található tartozék csavarok, díszalátétek, távtartók és műanyag fali dübelek felhasználásával a tartót egyszerűen a falra szerelheted.
Jellemzői:
42 cm hosszú, egysoros kivitel, amely az éremszalagok szélességétől függően 12-16 érem számára biztosít helyet.
Nagyméretű figurával és felirattal készül – ez az éremtartó valóban a szobád díszévé válik!
A fekete színűre porfestett felület szép, kontrasztos megjelenést kölcsönöz szinte bármilyen falfelületen vagy bútorlapon. A szobába lépve azonnal magához ragadja a tekintetet!
Felülete matt és struktúrált (szemcsés), így nem gyűjti az ujjlenyomatokat.
Anyaga acél, ezért rendkívül tartós és teherbíró, a nehezebb érmek súlya alatt sem hajlik meg. Ezt bátran telepakolhatod!
A fekete színű tartozék alkatrészekkel falra szerelt éremtartó szép, egységes képet mutat.
Felszerelése nagyon egyszerű, mindössze két furat szükséges hozzá. A nagyméretű távtartók stabil alátámasztást biztosítanak, így az éremtartó még akkor sem billeg, ha a furatok nem sikerülnek tökéletesen.
Csomagolás:  hullámkarton doboz, a falra szereléshez szükséges tartozékokkal.
Mérete:  42 cm x 17. 5 cm, 2 mm vastag.
A doboz tartalma:
1 db fekete éremtartó
2 db fekete csavar
2 db fekete díszalátét
2 db fekete távtartó
2 db műanyag fali dübel (tipli)

Jelenlegi ára: 9 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-29 00:14 .

ASUS WL-500G wifi router - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

ASUS WL-500G wifi router 
- képek szerinti, újszerű állapotú,
- saját dobozában, papírjával.

Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 22:56 .

Mintás Tetra textilpelenka - Jelenlegi ára: 620 Ft

Textilpelenka mérete: 70cm × 70cm.
Jellemzői: nem okoz allergiát, puha, 100 % pamut, sürű szövésű, nedszívó, kifőzhető.
A minta a pelenka egyik sarkában található, mosás következtében nem kopik.  A minta változó, pl. vakondos, macis,   csigás stb.

Jelenlegi ára: 620 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 21:44 .

Nagyon szép virágos NEXT ruha 110 - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

Nagyon szép virágos NEXT ruha, a címke alapján 5 év
Segítenek a méretek:
Mellbősége:   30 cm
Hossza: 61 cm
Kedves Vásárló!
3 munkanapot tudok várni a vételár beérkezéséig.
Feladás: Fox vagy postán maradó ajánlott
Banki adataimat levélben adom meg.


Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 20:27 .

Adidas sportszandál - Jelenlegi ára: 890 Ft

Adidas kék-fehér csíkos 21-es szandál.
A tetején a fehér csíkozás kissé repedezett, lásd a fotókon.


Jelenlegi ára: 890 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 18:50 .

FORZA MOTORSPORT 4 ESSENTIALS EDITION.MAGYAR FELIRAT! XBOX 360 - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

FORZA MOTORSPORT 4 ESSENTIALS EDITION. MAGYAR FELIRAT
EREDETI, HIBÁTLANUL MŰKÖDIK!
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL ÉRDEN VAGY POSTA AZ ALÁBBI DÍJAKON
1 JÁTÉKNÁL AJÁNLOTT+ELSŐBBSÉGI LEVÉLKÉNT: +1. 050FT
2 VAGY TÖBB JÁTÉKNÁL 1 NAPOS ÜZLETI CSOMAGKÉNT: +1. 350FT
1 VAGY TÖBB JÁTÉK MPL CSOMAGAUTOMATÁBA: +800FT
A TERMÉKRŐL SZÁMLÁT ADOK ÉS 1 HÉT GARANCIÁT VÁLLALOK RÁ!
TEKINTSE MEG A TÖBBI XBOX 360-ONE-PS4-DVD-EGYÉB TERMÉKEIM
JÁTÉKOK-KONZOLOK-KIEGÉSZÍTŐK SZÉLES VÁLASZTÉKBAN!


Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-20 17:17 .

Régi névjegykártya tartó - Jelenlegi ára: 490 Ft

Régi fém névjegykártya tartó eladó!

Jelenlegi ára: 490 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 16:44 .

Poljot De Luxe 23 köves mechanikus karóra új állapotban - Jelenlegi ára: 34 900 Ft

Poljot De Luxe karóra
23 köves mechanikus szerkezet
Caliber 2209
extra vékony acél tok
35 mm átmérő korona nélkül
férfi / női / uniszex
fekete bőr szíjjal + tartalék szövet szíj
made in USSR
új állapotú, hordatlan
díszdobozban
Személyesen átvehető Dunakeszin.
Posta MPL futárral 1460, - Ft házhoz, 1330, - Ft PostaPontig.
MPL automatába 820, -Ft,   FoxPost automatába 800, - Ft.

Jelenlegi ára: 34 900 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 15:27 .

A szürke ötven árnyalata (2015) DVD ÚJ! magyar szinkronnal AZONNAL ÁTVEHETŐ - Jelenlegi ára: 3 990 Ft

A szürke ötven árnyalata (2015) DVD
A világhírű bestseller filmváltozata 
Külföldi kiadás - magyar szinkront és magyar feliratot tartalmaz.
Állapot:  Új, bontatlan állapotban
hang: magyar, angol
felirat: magyar, angol
Átvehető: azonnal, a Westend mellett 2 percnyire levő üzletünkben, számlával és garanciával
További részletek a fotókon kinagyítva
Premierfilmek a legjobb áron!
Anastasia Steele irodalomszakos egyetemi hallgató, aki egy interjú kedvéért találkozik Christian Grey-jel, a fiatal, de sikeres vállalkozóval. A lány rögtön vonzódni kezd a férfihez, és a férfi is akarja őt, de csak a saját különös szexuális szokásai szerint. Ana először hezitál, hogy belemenjen-e így ebbe a kapcsolatba, de végül magába szippantja a férfi kisugárzása és szenvedélyes viszonyba kezdenek. Eközben a lány nem csupán a férfi titkait ismeri meg, hanem saját mélyen elrejtett, sötét vágyai is a felszínre törnek.
KÉRJÜK, FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT:
Minden termék esetében feltüntettük az átvételi lehetőségeket:
Azonnal átvehető - raktáron van, azonnal elvihető, illetve előfordulhat, hogy 1-2 nap a beszállítás külső raktárból
5-10 munkanap alatt szállítható - nincs raktáron, a beszerzése a feltüntetett időn belül várható.
A használt termékekről pontos állapotleírást adunk a terméklapon, illetve a fotókon. Ha további kérdés merülne fel, kérjük üzenetben vagy telefonon érdeklődjön, rövid időn belül válaszolni fogunk rá.
Átvétel: személyes átvétel a Westend mellett 2 percnyire levő címünkön lehetséges
Postázás: csak és kizárólag a terméklapon a "szállítási feltételek" fül alatt található módokon és árakon, ezektől eltérni sajnos nem áll módunkban. Ha elsőbbségi opciót szeretne kérni, kérjük vásárláskor jelezze.
Postai utánvétet nem vállalunk.
Ha a termék átvétele / postázása határidőhöz van kötve, kérjük ezt vásárlás ELŐTT egyeztesse velünk, vásárlás után egyeztetés nélkül ezt nem tudjuk garantálni.
Igyekszünk minden feltett kérdésre pár órán belül válaszolni.
Személyes átvételnél célszerű az időpont egyeztetés, hogy átvétel idejére a termék biztosan rendelkezésre álljon.   Időpont egyeztetés nélkül érkező Vásárlók esetében nem tudunk garanciát vállalni a termék azonnali átadására, ilyen esetben sajnos nem tudunk reklamációt elfogadni, kérjük ezt vegye figyelembe. Ezért kérjük, vásárlás után lehetőség szerint egyeztessen átvételi időpontot.
Számlaadás: van, 0% ÁFA tartalmú számlát tudunk kiállítani
Garancia: 1 hét, csak és kizárólag gyári hibás terméket cserélünk. A nem rendeltetésszerű használatból keletkező meghibásodásra nem vállalunk garanciát. Kérjük, a vásárolt terméket személyes átvétel esetén ellenőrizze.
Minden, a hirdetéseinkben szereplő kép- és hanghordozó eredeti kiadvány, nem másolat.
Köszönjük, hogy elolvasta és tudomásul vette a fentieket a problémamentes kiszolgálás érdekében.

Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 14:17 .

Számológépes kvarcóra,quartz óra a 80-as évekből,újszerű,használatlan állapotban - Jelenlegi ára: 6 999 Ft

Számológépes kvarcóra, quartz óra a 80-as évekből, újszerű, használatlan állapotban. Az óra minden funkciója hibátlanul működik. Idő, stopper, ébrsztő, számológép, zónaidő
Kérem licitálás előtt a képeket alaposan megfigyelni, kérdezni mert LICITET NEM TŐRLÖK!!!!! !!!
A termékekre kipróbálási garanciát vállalok, kivéve ha hibás, rossz terméket árulok!!! Visszavásárlás nincs!!!
Kérem csak az licitáljon, akit tényleg érdekel, ki is tudja fizetni és 5 napon belül felveszi velem a kapcsolatot és rendezi az anyagiakat, ellenkező esetben negatív értékelés mellett újraindítom az aukciót!

Jelenlegi ára: 6 999 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 12:56 .

Vezetékes telefon kábel, vonalas telefonkábel ,fekete, 2 m - Jelenlegi ára: 200 Ft

Használt, de hibátlan telefonkábel, akár vezetékes internethez is, 2  fm, két végén 1-1 csatlakozóval,
Nézz körül még nálam, találtam egy nagy doboz régebbi kábelt.

Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 11:44 .

2021. június 27., vasárnap

NBA STREET HOMECOURT [PLAYSTATION 3] - Jelenlegi ára: 2 600 Ft

JÓ  Állapotú
Utalás után ajánlottan postázom +700 Ft
Személyesen Debrecenben átvehető.

Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 10:27 .

Digitális Fürdőszoba Mérleg Beurer GS235 Fekete MOST 15838 HELYETT 12231 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 12 231 Ft


EAN:
4211125757328
Gyártó:
Beurer
Ha elektromos háztartási kisgépeket keresel a legjobb áron, ne hagyd ki Digitális Fürdőszoba Mérleg Beurer GS235 Fekete és a minőségi elektromos háztartási kisgépek széles választékát! Szín: FeketeMax. súly: 180 kgCsúszásmentesAutomatikus leállás

Jelenlegi ára: 12 231 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 07:08 .

PortaS Automatik többfunkciós férfi karóra - NAGYON RITKA KIVITELEZÉS - Többi aukció >>> D1ora1 > - Jelenlegi ára: 1 Ft

PortaS Auttomatik többfunkciós férfi karóra - D1ora1 - !
MADE IN GERMANY gyönyörü karóra ízléses óradobozban
Az óra jár.., részleteiben nem vizsgált óra, adott esetben szervízelés javasolt
Köves automata szerkezet 35 Jewels
10 ATM vízállósági jelölés
Tok átméröje kb. 45 mm korona nélkül
A képek az eladó óráról készültek
Egyszeri alkalom.., ilyen több NEM LESZ!
Sikeres liciteket ...  ... az ilyen PortaS órák árai 150-250 Euro körül vannak 
További..., hasonló 1Ft-tos akciók >>> az egyéb termékeim között >>> lásd lentebb a GELÉRIÁBAN is
Az aukció feltételei adottak, licitálással a feltételek elfogadásra kerüllnek! Aki ezzel nem ért egyett, kéren ne licitáljon! Kérdéseket licitálás elött szívesen fogadok és ha tudom megválaszolom. Az aukció zárását követöen, utólagos egyezkedésekbe nem megyek bele! Az utólagosan egyezkedni-akaró üzenetekre / emaillekre nem válaszolok!  A szállítást csak a terméklapon megjelölt módon tudom megoldani. Az óra postázásra készen csomagolva, az utolsó képen látható kartonban kerül szállításra.

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 07:56 .

0Y822 Tokaji aszúeszencia 1993 - Jelenlegi ára: 55 000 Ft

Eredeti, bontatlan Tokaji bor. Viasszal lezárt palack.
A címkén felirat:
TORNYOS BORHÁZ TOKAJI ASZÚESZENCIA ÉDES BORKÜLÖNLEGESSÉG 1993
500ML
ALK 12% V/V Szélesség: 7. 5 cmMagasság: 27. 5 cmSúly: 0. 96 kg
Termékeim között több Tokaji található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
( tokaj tokaji )

Jelenlegi ára: 55 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 06:38 .

Digital Art vászonkép NORMAL óraszerkezettel - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Digital Art Three vászonkép V611 NORMAL óraszerkezettel BH6217
A lakberendezés olyan mint a nagy műalkotás: soha nincs igazán kész, mindig tudsz új színt és új formákat vinni otthonodba. Most egy igazán exkluzív elemmel dobhatod fel nappalid, hálószobád, de akár irodád is. A  ByHome különleges, prémium minőségű faliórái modern vagy konzervatív stílusú berendezéshez egyaránt illenek, és bármilyen színösszeállításhoz passzíthatod őket.
 
Varázsoljon otthona falára egy különleges 3 elemeből álló nyomtatott vászonképet faliórával! Látványos lakásdekoráció azoknak, akiknek fontos a stílus és a design.   Képeink egy teljesen új irányzatot képviselnek, digitális nyomtatással készülnek képzőművészeti vászonra, UV állóak, egyedi elképzelések alapján készülnek limitált szériában , melyeket quartz falióra szerkezettel egészítjük ki!   A vásznakat fenyő vakráma keretre feszítjük és 2 cm-es keret  vastagság még fokozza a különleges hatást és egy csodálatos vizuális élménnyel ajándékozza meg otthonát.
 
Fantasztikusan élő színek, kiváló  minőség!  
 
Rendelhető  NORMAL és SWEEP azaz csendes járású, ketyegés nélküli  óraszerkezettel illetve egyedi elképzelések alapján akár saját fotóval is!
 
Kiváló lakásdekoráció és ajándék!
 
Képrészletek  30x30cm, teljes méret 90x30cm

Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 05:22 .

2db IKEA-s falikar, dizájn!!!! - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

2db fém, talán króm IKEA-s falikar. Nagyon dizájn, mert alul is szűrő, felül is szűrő rész, ami hangulatosan ereszti át a fényt.
28cm hosszú, a faltól 19cm-re ál el. Az ár két db-ra vonatkozik.

Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 04:08 .

nyársak + húsfogók - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

A képeken látható állapotban.
Méret a képeken.
Az ár az összesre egyben értendő.

Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 02:50 .

atmosphere csinos virágos ruha /tunika mb 52x2 cm - Jelenlegi ára: 800 Ft


hibátlan újszerű állapotú
csinos virágos ruha/tunika
cimke szerint 42-es méret
anyaga 100% polyester
mb 52 x2cm
csípő 72x2 cm
th  88 cm
nézd meg a többi termékemet is..... köszönöm...
E715
postázási lehetőségeim:
MPL posta csomagautomata, postán maradó ajánlott levél, normál csomag ill. postán maradó csomag,  
ajánlott levélként 2, 4 cm boríték vastagságig, valamint személyes átvétel
több termék vásárlása esetén természetesen egy csomagban egy postaköltséggel


Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 15:02 .

Tankcsapda - Élő Kisstadion 2006.05.27. DVD - Jelenlegi ára: 500 Ft

Eladó Tankcsapda - Élő Kisstadion 2006. 05. 27. DVD.  

Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-28 00:14 .

Opel Zafira C 2011-2019 - fedél, fékolaj tartály - Jelenlegi ára: 5 533 Ft

fedél, fékolaj tartály (03. 3556-1996. 1)
03. 3556-1996. 1
13286455
13286453
 Opel 
 Opel Zafira 2011. 09. 01- (OPEZaf C) 
Használt - bontott cikk!


Jelenlegi ára: 5 533 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 23:02 .

Cherry Roma koktélparadicsom mag, paradicsom magok - Jelenlegi ára: 250 Ft

Cherry Roma paradicsom magok
 
Apró, kb. 3cm-es piros színűvé érő kicsit hosszúkásabb termések jellemzik.  Kitűnő ízű,  édes, zamatos íz jellemzi. Rendkívül bőtermő, indeterminált.
A növény könnyen, jól nevelhető magról, kertben, erkélyen.
Az ár 1csomagra, azaz 20 DARAB magra vonatkozik!
 
Ültetési útmutatót mellékelek.
A vetőmagok nem saját termesztésűek!
 
 
Szállítás:
Személyes átvétel: készpénzes fizetés esetén Budapesten vehető át: Őrs Vezér téren, Egressy téren vagy a Bosnyák téren.
Postai úton:
Több vetőmag vásárlása esetén a mindenkori valós postaköltséget csak egyszer kell kifizetni!   
Előre utalás esetén: simán, ajánlottan, elsőbbséggel, csomagautomata.
Postakész termékcsalád - ha szabvány levélként már nem venné be a posta
Foxpost: mindenkori valós díj
Utánvéttel nem küldöm!
Postázás:  a pénz beérkezését követően tipikusan aznap/következő munkanapon, de legkésőbb 3 munkanapon belül.
Kérem, hogy a vásárló a vásárlást  14  NAPON BELÜL fizesse ki a megvásárolt termék árát, különben negatív értékelést adok!

Jelenlegi ára: 250 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 21:44 .

H&M 86/92-es lány hosszú ujjú felső - Jelenlegi ára: 400 Ft

                                  
Folyamatosan töltünk fel használt, de szép állapotban lévő márkás ruhákat, érdemes tehát körülnézni a további aukcióink között.
Több termék egyidejű rendelése esetén a termékek tömege, valamint a postai díjszabás alapján a lehető legalacsonyabb szállítási költséggel postázzuk a csomagot.
Alacsonyabb árfekvésű termékek esetében, min. 3 pozitív értékeléssel rendelkező felhasználók részére akár sima elsőbbségi levélként is postázunk , továbbá többféle szállítási mód közül választhatsz, ezáltal a szállítási költségek jelentősen csökkenthetőek (pl.: csomagautomatából történő felvétel)
8 000 Ft feletti vásárlás esetén a kiszállítás ingyenes!
Személyes átvételre lehetőség Debrecenben, Hajdúszoboszlón, Ebesen, Nagyhegyesen és Balmazújvároson kizárólag 3. 000 Ft feletti vásárlás esetén.
Vaterafutár igénybevétele esetén olyan szállítási címet kérünk megadni, ahol a futár munkaidőben át tudja adni a csomagot a címzett részére!
                                                                                                                                                       1


Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 20:22 .

Django elszabadul - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Django elszabadul
magyar vonatkozást nem tartalmaz


Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 19:14 .

ÚJ VICHY Idéal Soleil önbarnító arcra és testre 100 ml - Jelenlegi ára: 3 900 Ft


Új,
VICHY Idéal Soleil önbarnító arcra és testre 100 ml
Vichy Idéal Soleil Capital
Tulajdonságok
Legyen szép napbarnított egész évben. A Vichy Idéal Soleil Capital önbarnító hidratáló tej arcra és testre télen is természetesen lebarnult kinézetet ad a bőrének. Eldöntheti, milyen intenzitású önbarnítást akar elérni. Minden használat után érezni fogja a hidratálást, mellyel ez az önbarnító krém gazdagítja a bőrét.
Tulajdonságai:
    fokozatosan ad napbarnított megjelenést a bőrnek
    a barnulás természetesen arany árnyalatú
    nem hagy maga után foltokat és egységes kinézetet eredményez
    az első eredmények már 1 órán belül láthatóak
    akár 8 órán át hidratál
    használata után az arcbőr ragyogóbbá válik
Összetétele:
    DHA formula – biztosítja a természetes és egyenletes színt
    E vitamin – megőrzi a bőr üde kinézetét
    bőrgyógyászatilag tesztelt
Alkalmazása:
Alkalmazza egyenletesen a testre és az arcbőrre. Alaposan kenje szét, főként azokra a részekre, ahol a haj kezdődik, a szemöldök környékén, valamint a térdek és könyökök területén. Kerülje ki a szemkörnyéket. Ismételje 2-4× hetente a kívánt barnulás eléréséig. Használata után mosson kezet.
Vichy Idéal Soleil Capital
Tulajdonságok
Legyen szép napbarnított egész évben. A Vichy Idéal Soleil Capital önbarnító hidratáló tej arcra és testre télen is természetesen lebarnult kinézetet ad a bőrének. Eldöntheti, milyen intenzitású önbarnítást akar elérni. Minden használat után érezni fogja a hidratálást, mellyel ez az önbarnító krém gazdagítja a bőrét.
Tulajdonságai:
fokozatosan ad napbarnított megjelenést a bőrnek
a barnulás természetesen arany árnyalatú
nem hagy maga után foltokat és egységes kinézetet eredményez
az első eredmények már 1 órán belül láthatóak
akár 8 órán át hidratál
használata után az arcbőr ragyogóbbá válik
Összetétele:
DHA formula – biztosítja a természetes és egyenletes színt
E vitamin – megőrzi a bőr üde kinézetét
bőrgyógyászatilag tesztelt
Alkalmazása:
Alkalmazza egyenletesen a testre és az arcbőrre. Alaposan kenje szét, főként azokra a részekre, ahol a haj kezdődik, a szemöldök környékén, valamint a térdek és könyökök területén. Kerülje ki a szemkörnyéket. Ismételje 2-4× hetente a kívánt barnulás eléréséig. Használata után mosson kezet.
Személyes átadás minimum 2 e ft vásárlási összeg esetén!
Banki adatok: OTP Bank


Jelenlegi ára: 3 900 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 17:56 .

Ruhaszárító (elektromos) - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Eladó a képen látható alig használt elektromos ruhaszárító. maximum 15kg ruha egyidejű szárítására alkalmas. A szárító rész távirányítós, időt és erősséget is lehet szabályozni. Mikor nincs használva vékonyra összecsuható. Méretek: mélység : 47cm, szélesség: 69cm, magasság: 150cm. Mérete miatt csak személyesen vehető át Budapest Újpest-városkapu közelében. Jelenleg darabjaira lett szedve ahogy vettem így könnyebb szállítani s használati alapján összeszerelhető.

Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 16:44 .

Kamerás bébiőr (samsung Sew-3037) - Jelenlegi ára: 22 000 Ft

22. 000 fthasznált de tökéletesen működikNagyon megbízható készülék4 kamera egységgel bővíthetőÉjjellátó képességKétirányú Walki talki funkció
Pontos postaköltséget csomagolá után tudok mondani.
Nem minden fér bele az automatába!!!
Gls-es is tudom küldeni 
Ha van időd nézd meg a többi termékement is

Jelenlegi ára: 22 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 15:27 .

Segway, scooter, elektromos kerékpár, roller töltő, - Jelenlegi ára: 10 980 Ft

Segway, scooter, elektromos kerékpár, roller töltő,
Out Put: 67, 2V / 1, 5A / 2A
csatlakozója: fiú (három pólus/ külső menetes )
Ugyanez van Lány csatlakozóval is
A csatlakozó beazonosításához a fotókon lévő csatlakozót vesse össze a saját töltőjével.

Jelenlegi ára: 10 980 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 14:08 .

Linda Taylor - Szerelmi bosszú (Dedikált) - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

A könyv megvásárlása után automatikus e-mailt küldünk a részletekkel!
Laura, a gyönyörű milliomoslány szerelmi bánatában nekiindul a nagyvilágnak, s egy dűlőúton lerobban a kocsija. Phil, a jóképű tehenészlegény nemcsak az autót javítja meg, hanem a lány kérésére rááll, hogy Laura bosszújának eszköze legyen. A lány időközben rájön, hogy már nem érdekli, hogy megfizessen csalfa vőlegényének, s elkezd nyomozni az eltűnt tehenészlegény után, aki mindenkinél különbnek tűnik, s akibe menthetetlenül beleszeretett...


Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 12:56 .

Ólom akku 12V 4,5Ah (Multipower) típ. MP4,5-12 - Jelenlegi ára: 7 090 Ft

Ólom akku 12V 4, 5Ah (Multipower) típ. MP4, 5-12
Feszültség: 12V
Teljesítmény: 4, 5Ah/54Wh
Típus: SLA
Szín: Fekete
Méret: 90mm x 70mm x 107mm
Alkalmazási lehetőségek: -biztonsági rendszerek, -vészleállító rendszer, -vészvilágítás, -készenléti berendezés, -szünetmentes tápegységek, -lámpák, -szabadidő, -hobbi, stb.
A termék postai vagy futárszolgálattal történő feladása a megrendeléstől számított 1-6 munkanapon belül várható.
A szállítás várható időpontjával kapcsolatos információ tájékoztató jellegű, bővebb információval a megrendelést követő visszaigazoló e-mailben szolgálunk!
Cégünk nyitva tartása H-P 9: 00-16: 30 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén nem! )
Megértését köszönjük!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
A termék személyesen Sopronban vehető át!
A GLS futárszolgálat választása esetén, a kézbesítés napján lehetőség van SMS-értesítés igénybevételére is.
Amennyiben szeretne SMS-értesítést kapni, azt a megrendelés leadásakor a megjegyzésben kérjük jelezni!
Minden megjelenített termék, ha ezt külön másképpen nem jelöljük, nem eredeti tartozék, amik idegen gyártók termékei, minőségi cellákkal és garanciával.
A mellékelt termékfotó csak illusztráció!!! Ha a termékfotón két termék látható, az azért van hogy könnyebb legyen felismerni, beazonosítani. A termékfotó minden esetben 1 db, azaz EGY darab termékre vonatkozik, kivéve ha több darabot tartalmazó csomagról van szó!!!
Amennyiben nem találja termékeink között keresett akkuját, töltőjét, vagy készüléke típusát kérdezzen tőlünk, mivel az összes modellszámot nem tudjuk felsorolni, listázni.
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!!!
Cégünk által forgalmazott termékekre a szavatossági idő 2 év. A szavatosság kezdete megegyezik a számla (Fogyasztói szerződés) kiállításának dátumával, ezért azt minden esetben jól őrizze meg! Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 305. § (1) és (2) bekezdése szerint: A vásárlást követő hatodik hónap végéig jelentkező hiba esetén a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárlás időpontjában nem volt a termékben! A 6. hónap leteltével azonban vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba vásárláskor is létezett!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
9. 20. MUP. 40. 8

Jelenlegi ára: 7 090 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 11:38 .

2021. június 26., szombat

925-ös sterling ezüst ékszerkellék: lánckapocs ELK T 22 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft


925-ös fémjellel ellátott
valódi ezüst (bevizsgált)
 
T lánckapocs.
Az ár 1 garnitúra kapocsra vonatkozik.
Méretek a fotón  láthatók!
Az ezüst  valódiságára garanciát vállalok.
Mi is az a Sterling ezüst?
(925)
A Sterling (törvényes finomságú, teljes értékű, valódi) ezüst 92, 5%-ban tartalmaz ezüstöt, és 7, 5%-ban valamilyen más fémet, rendszerint rezet.
A Sterling ezüst húzószilárdsága majdnem kétszerese, keménysége több mint kétszerese a tiszta ezüstnek.
Hogyan bánjon a Sterling ezüsttel?
Az ezüst sem alacsony, sem magas hőmérsékleten gyakorlatilag nem oxidálódik. Az ezüsttárgyakon látható feketés-szürke elszíneződés nem oxid, hanem az ezüst kénnel alkotott vegyülete. A városok levegője egyre több kénvegyületet tartalmaz, amely az ezüsttel nedvesség hatására ezüst-szulfidot(Ag2S) alkot. Ezért a tárgy felületén előbb barna később koromfekete bevonat keletkezik. Ez a réteg a kereskedelemben kapható ezüsttisztító folyadékkal eltávolítható.
Hogy sokáig megmaradjon az ezüst ékszer újszerű állapota, és időben megakadályozza a vastagabb ezüst-szulfid réteg kialakulását törölgesd rendszeresen karcolásmentes, puha anyagból készült, ezüsttisztító kendővel.
Figyelem!
Az ezüsttisztító folyadékot csak kő vagy gyöngy nélküli, nem antikolt ékszerek, tárgyak tisztítására használd!
A szappanos víz szintén segít megőrizni az ékszer szépségét, de azt soha ne felejtsd el, hogy a szárazra törlésnél semmiképp ne használjunk papírtörölközőt vagy papír zsebkendőt, csakis lágy, puha ruhát.
Ne vidd termálvízbe, mert az ékszeren azonnal ezüst-szulfid bevonat képződik.
Ha nem viseled ezüstékszereidet, tárold légmentesen zárt, száraz helyen. Önzáró tasak, vagy egy erszény kiválóan alkalmas erre a célra. Ez segít megőrizni ékszereid csillogását és még csak véletlenül sem karcolja őket semmilyen más tárgy.
Termékeim:
MEDÁLOK, FŰZHETŐ GYÖNGYÖK, CABOSANOK
Swarovski kristályok
BIZSU ALKATRÉSZEK
medál-kapcsok
fülbevaló-kapcsok (ezüstözött, aranyozott, fekete, bronz)
925-ös STERLING EZÜST ALKATRÉSZEK
925-ös sterling ezüst fülbevaló-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-tartó, csúszókarika
925-ös sterling ezüst szerelőkarika
visszatérés a "gyongyvilág" oldalára


Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 10:14 .

GERE ATTILA CUVÉE (2006) PRÉMIUM CSÚCSBÓR - Jelenlegi ára: 60 000 Ft

Igazi Különlegeség, Gyűjteményböl ATTILA CUVÉE (2006) PRÉMIUM CSÚCSBÓR  ÉVJÁRATÚ TÁROLVA PINCÉBEN FEKTETVE , Kérem tekintse meg további termékeimet is!

Jelenlegi ára: 60 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 09:08 .

Retro vagány Honda bőrdzseki csak méretek! - Jelenlegi ára: 50 000 Ft

Eladók a képeken látható régi Honda bőrdzseki, használtas, kopottas állapotú, amit nem csodálok. Nagyon menő.
Fotókon jól látható állapotban.
Méretét saját magahoz viszonyítva L és XL körülinek tippelem.
Kérem vásárlás előtt kérdezzenek rá meglétére.


Jelenlegi ára: 50 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 07:50 .

0V126 Az ENS megalakulása 35mm-es propaganda film - Jelenlegi ára: 25 000 Ft

Régi fém dobozban található fekete-fehér nitrátfilm, amerikai propaganda film. A legeleje hiányzik, össze volt sülve, levágásra került. A folytatásban néhány méteren foltos a film de ez folyamatosan ritkul, végül eltűnik, illetve véletlenszerűen előfordul.
A peremen felirat:
KODAK NITRATE
EASTMAN
NITRATE FILM
A film utolsó kockáján felirat:
AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK TÁJÉKOZTATÁSI HIVATALÁNAK PRODUKCIÓJA
A dobozon felirat:
AZ ENSZ MEGALAKULÁSA
Szélesség: 26. 5 cmMagasság: 4. 5 cmSúly: 2. 265 kg
Termékeim között több 35mm-es film található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több celluloid film található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 


Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 06:02 .

140-es karateruha - Jelenlegi ára: 1 000 Ft


140-es karateruha
Kérésre mérek.
Mindenkori postai díjszabás szerint postázom.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 05:14 .

40mm átmérőjű alumínium tárcsa 0-100 skálával max 28mm átmérőjű forgatógombhoz - Jelenlegi ára: 100 Ft

Ragasztható alumínium tárcsa festett felirattal.
Több termék vásárlása esetén egybe csomagolom őket, ne törődjön azzal, hogy a Vatera minden darabra külön postaköltséget számol!! Csak egy postaköltséget kell fizetni, amit a legnagyobb méretű vásárolt tétel határoz meg.


Jelenlegi ára: 100 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 04:02 .

bugaboo mózes esővédő - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

4500 ft
új
Pontos postaköltséget csomagolá után tudok mondani.
Nem minden fér bele az automatába!!!
Gls-es is tudom küldeni 
Ha van időd nézd meg a többi termékement is

Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 02:38 .

gyerek BioTAP füldugó, hallásvédő, zajvédő_mosható szilikon - Jelenlegi ára: 990 Ft

gyerek BioTAP füldugó, hallásvédő, zajvédő_mosható szilikon 
Gyógyszertárban vásárolt, de végül nem volt rá szükség.
Füst- és állatmentes lakásból!


Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 01:14 .

vöröses szőke és szőke melíros hajas hajgumi konty jellegű VAN - Jelenlegi ára: 640 Ft

Konty jellegű, szintetikus hajas hajgumi. Vöröseszőke és szőke melíros.
méret: 12-14cmcm
A termék készleten van!!!


Jelenlegi ára: 640 Ft
Az aukció vége: 2021-06-27 00:14 .

Metal Gear Solid 3: Snake Eater - Ps2 - Jelenlegi ára: 2 500 Ft


KÉRNÉM 5 NAPON BELÜL ÁTUTALNI AZ ÖSSZEGET
AMENNYIBEN NEM TÖRTÉNIK MEG ÚJRA INDUL A HIRDETÉS!!!!
ÖSSZEG BEÉRKEZÉSE UTÁN 3 NAPON BELÜL POSTÁZOM A TERMÉKET!!!
Postai kiszállítás (előre utalás után )
Személyes átvétel:   Budapest
Vásárlás előtt ha van kérdésed érdeklődj a játékkal kapcsolatban!!
Minden játékot borítékban, ajánlva postázom!


Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 22:50 .

Van Gogh ihletésű festmény (művész ismeretlen) - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Farost, olaj technika. 40x58cm
Kérem nézze meg a többi termékemet is!
. . . . . . . .
. . . Katt ide! . . . . . . . . . . .


Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 21:44 .

Bomann Kenyérsütő gép CB 594 - Jelenlegi ára: 9 000 Ft

(58. sz. termék)
Kedves Érdeklődő!
Köszönöm, hogy meglátogatta az oldalamat.
Eladó a képeken látható nagyméretű, két dagasztólapátos kenyérsütőgép.
Alig használt. A sok állástól az ékszíj ragasztása elengedett. Cserélni kell. Ezen felül nincs hibája, tökéletesen működik. Tiszta, szép állapotban. Tartozéka: német és magyar nyelvű használati útmutató, tésztareceptekkel.
Funkciói:
• Teljesen automatikus tészta és kenyér készítés
• Kivehető, tapadásmentes sütőforma
•  3 liter kapacitás (kb. 1300 g kenyér)
• 2 dagasztó 9 sütési program/31 lehetőség
• kombinációk: fehér kenyér, teljes kiőrlésű kenyér
• kenyér, gyors sütés, kelt tészták, alapok, sütemények, csak gyúrás, csak sütés, szendvics
• Lekvárkészítő program
•  "Cool Touch" elektronikus vezérlő panel
•  LCD kijelző és hangjelzés
• Héj barnulás ellenőrzése.
• Tészta mennyiség beállítása.
• Időzítő
• Levehető fedél ablakkal
•  Tápfeszültség: 230 V, 50 Hz
•  Felvett teljesítmény: 800 W
Bolti ára: 27. 982  Ft.
Egy új ékszíj ára: 2790 Ft.
A terméket a Lobogó utcában kell átvenni. (9. kerület) Postázás nem lehetséges.
Kérem, csak akkor licitáljon, ha az árut el tudja vinni.
Kellemes böngészést, sikeres licitálást kívánok!
Üdvözlettel:
JuditkaBöngészdéje

Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 20:27 .

Ékszerkellék: köztes / díszítőelem / gyöngy BKÖ 1S 16-4e 10db/csomag - Jelenlegi ára: 150 Ft


Ezüst színű 4mm-es köztes/díszitőelem/stopper .
10db / csomag
Termékeim:
MEDÁLOK, FŰZHETŐ GYÖNGYÖK, CABOSANOK
Swarovski kristályok
BIZSU ALKATRÉSZEK
medál-kapcsok
fülbevaló-kapcsok (ezüstözött, aranyozott, fekete, bronz)
925-ös STERLING EZÜST ALKATRÉSZEK
925-ös sterling ezüst fülbevaló-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-tartó, csúszókarika
925-ös sterling ezüst szerelőkarika
visszatérés a "gyongyvilág" oldalára


Jelenlegi ára: 150 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 19:02 .

Gyerek lapos szánkó / csúszka piros (1.) - Jelenlegi ára: 750 Ft

Készletkisöprés, minden FIX áras termékre -50%! A feltüntetett árak már tartalmazzák a kedvezményt (-50%-ot).
Gyerek lapos szánkó / csúszka piros (1. )
használt, eleje festék foltos, hátulja karcos,
mérete: 48*33 cm,
az ár 1 darab termékre vonatkozik,
az ár a postaköltséget nem tartalmazza.


Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 17:56 .

Biciklis ruha - Katti Zoób collection, Westel900 design - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Eladó új - egyszer sem használt - Westel900 katalógusban szerepelt, Zoób Kati által tervezett, kerékpáros szett - ujjatlan póló, rövid ujjú póló, rövidnadrág.

Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 16:38 .

Rajztáblatartó táska ARISTO A/3 - Jelenlegi ára: 7 743 Ft

Szállítási árak a termékek össztömege szerint:
0 kg- 2 kg 1999 Ft,
2 kg- 4 kg 2099 Ft,
4 kg- 9 kg 2249 Ft,
9 kg-13 kg 2349 Ft,
13 kg-18 kg 2449 Ft,
18 kg-23 kg 2599 Ft,
23 kg-28 kg 2999 Ft,
28 kg-38 kg 3999 Ft.
A túl méteres és/vagy törékeny áru kezelés felára 1. 100 Ft. Utánvét kezelés: 250 Ft
38 kg fölött, egyedi árat adunk.
Több termék vásárlása esetén a szállítást csak egyszer kell megfizetni.
Cikkszám:
Elérhetőség:
Külső raktáron (hosszabb szállítási határidő)
másodlagos egység:
darab
Rajztáblatartó táska ARISTO A/3

Jelenlegi ára: 7 743 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 15:22 .

WEÖRES S. -Egybegyüjtött műfordítások I.II.III. - Jelenlegi ára: 8 000 Ft

JÓ ÁLLAPOTUAK.
 Kérem nézze meg a többi termékemet is!
. . . .
. . . . . . . Katt ide! . . . . . . . . . . .
 

Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 14:02 .

CAGIVA MITO DUGATTYÚ 56.00 KPL. MITO125 /DOMBORÚ/ - Jelenlegi ára: 6 987 Ft

TERMÉKEINK RAKTÁRRÓL AZONNAL!! GYÁRI SZÁM: 101046/1 / INGYENES KISZÁLLÍTÁS 20, 000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN! Több termék megrendelése esetén egy szállítási költséget számítunk fel. Vonalkód: 2100000082391

Jelenlegi ára: 6 987 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 12:50 .

NFL Chicago Bears Curtis Enis #44 mez! M-es méret! - Jelenlegi ára: 3 990 Ft


SZUPER!
NFL Chicago Bears Curtis Enis #44 NIKE mez!
M-es méret!
Hossza: 78 cm
Mellbőség: 55 cm 
 Ujjhossz (nyaktól): 51 cm
 
Kifogástalan állapotú, minőségi termék.
Mindegyik kép a termékről készült, NEM KATALÓGUS kép.
A képen látható kiegészítők nem képezik az aukció tárgyát.
A fotó sok esetben nem adja vissza élethűen a termék színét.


Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 11:14 .

2021. június 25., péntek

OLP légvédelmi lemezérem márványon 1969 - Jelenlegi ára: 3 800 Ft

15, 5 x 8, 5 cm
Telefonon nincs kommunikáció, és azért se kelljen hívogatnom senkit, hogy ugyan nézze már át a levélszemeteit (vevők 50%-nál ott kötnek ki email-jeim), nem beszélve arról, hogy élő e-mail-címet adjon meg a Vaterának!
Kérem licitálás előtt érdeklődjön, hogy a tétel biztosan meg van-e, mert ha esetleg hiányzik, a Vatera nem enged csak semleges értékelést adni. Ha nem válaszolnék a kérdésre akkor a tételt keresem, kérem ilyenkor se licitáljon! Értesítésem után - amelyben az érvényben lévő postai tarifa alapján adom meg a postaköltséget - 7 munkanapon belül szíveskedjen az utalást rendezni. Ellenkező esetben a tételt újraindítom.
#34588 @ 927 
kaalmaan_item_842020585_ repülő, katonai

Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 10:17 .

U2 BOY CD ÚJ - Jelenlegi ára: 2 900 Ft

2017. JANUÁR 1. -TŐL, A POSTA LEVÉL / AJÁNLOTT LEVÉL SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEINEK SAJNÁLATOS MÓDOSÍTÁSAI MIATT, 1 BORÍTÉKBAN MAXIMUM CSAK 2DB. NORMÁL TOK MÉRETŰ CD-T, VAGY CSAK 1DB. NORMÁL TOK MÉRETŰ DVD-T TUDOK KÜLDENI AJÁNLOTT LEVÉLKÉNT,   EZÉRT KÉREM LEÜTÉS ELŐTT EGYEZTESSÜNK 3-4 DB. -OS VÁSÁRLÁS ESETÉN, ETTŐL TÖBB LEÜTÉSE ESETÉN NEM SZÜKSÉGES, AZOK EDDIG IS CSOMAGKÉNT MENTEK, MERT ÍGY GAZDASÁGOSABB!!
ÚJ, GYÁRILAG CSOMAGOLATLAN! A LEMEZEN 1-2 ALIG LÁTHATÓ HAJSZÁLKARC TALÁLHATÓ! A MINŐSÉGET EGYÁLTALÁN NEM BEFOLYÁSOLJA, DE KÉREM ENNEK FIGYELEMBEVÉTELÉT, VÁSÁRLÁS ELŐTT!
VANNAK MÉG U2 CD-IM, DVD-IM. ÉRDEKLŐDÉS, MEGEGYEZÉS ESETÉN, SORONKÍVÜL FELTÖLTÖM BÁRMELYIKET.
A termék garantáltan eredeti! További információk, a hátoldalról készült fotón láthatók. Bármilyen egyéb kérdésre készséggel válaszolok.
Szállítási, garanciális feltételekről adott menüpontban olvashatsz, és kérlek OLVASD IS EL!
Minden termékemet boltban is árulom, ezért a meglétükre is érdemes rákérdezni vásárlás előtt.
Nem mindegyik celofános, egyrészt a kiadók sem celofánoznak mindent, másrészt a boltban, a lopások megelőzése érdekében, a tokok, és a lemezek külön vannak kezelve. A csomagolatlan tokokon előfordulhatnak hajszálkarcolások -NEM REPEDÉSEK-, és kevés ujjlenyomat, de csakis esztétikailag is elfogadható állapotú terméket árulok. A lemezekre ezek az állítások természetesen nem vonatkoznak! A celofános gyári csomagolást minden esetben jelzem. Kérem ezt is figyelembe venni vásárlás előtt! Itt jegyzem meg, ha a vásárló hozzájárul, szeretnék minden csomagolt terméket is kibontani, és ellenőrizni postázás előtt, mert sajnos értek már kellemetlen meglepetések, az elmúlt évek során.
Folyamatosan töltök fel termékeket, érdemes körülnézni, oszlik a szállítási költség/db. Érdemes rákérdezni olyan termékekre is -ha érdekel-, amit nem hirdetek. -szerintem sosem érek a végére /sok ezer db. /-, de ha van, természetesen soron kívül feltöltöm!
Köszönöm az érdeklődést, a lehetséges vásárlást!

Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 09:02 .

Mayoral nyári farmer szett (póró, rövid nadrág, mellény) 158 - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Eladásra kínálom kislányom kinőtt ruháit, cipőit. Mind elsőkézből való, jó állapotú dolgok. Hibákat külön jelzem.
Itt egy Mayoral farmer szett. A mellény új, a nadrág és a póló 2-3 alkalommal viselt, hibátlan állapotban.
Nézd meg a többi termékemet is.
Ha kérdésed van, írj bátran, igyekszem hamar válaszolni.
Pontos postaköltséget mindig csomagolás után tudok mondani.
Köszönöm, hogy benéztél!

Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 07:44 .

Sárga-fehér csíkos kislány felső - Jelenlegi ára: 1 590 Ft

Sá rga-fehé r csí kos kislá ny felső, anyagá ban mintá s, garbó val ellá tott, rugalmas anyagú
Cikkszám: 4811040007
Márka: Egyéb
Szélesség: 25 cm
Hosszúság: 39 cm
Ujj nyaktól: 33 cm
Terméken rögzített méret: Kb. 18-24 hó
Minden gyerekruhánk egyedi (modellenként csak 1 db van belőlük). Ha megtetszett, ne habozz a rendeléssel, mert hamar elvihetik előled.
HOGY TUDOK FIZETNI?
Utánvéttel
A rendelésed leadása után visszaigazoló e-mailben kapod a csomagod érkezésének pontos idejét és helyét. Majd a csomag kézhezvételekor tudsz fizetni a futárnak. Ebben az esetben a szállítási költség mellett a kezelési költség további 300 Ft. Előre utalással
A rendelést visszaigazoló e-mailben megtalálható minden adat, ami az utaláshoz szükséges. A számlán szereplő összeg megérkezése után adjuk fel a csomagod. Ha a vásárlás összege adott nap 14 óráig megérkezik bankszámlánkra, még aznap elindítjuk a csomagküldést. Így akár 1-2 munkanap múlva már át is veheted a futártól.
SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓ
Személyes átvételre nincs lehetőség. A csomagokat a GLS futárszolgálat szállítja ki, a megrendelést követő 1-2 munkanapon belül 8. 00-16. 00 között, ezért akár munkahelyi címed is megadhatod szállítási címként. Amikor a csomagodat elkészítettük és postára adtuk, e-mailt küldünk a csomag várható érkezésének napjáról. Csomagodat kérheted a szállítási feltételek pontban leírtak alapján. Utánvétes rendelés esetén a szállítás mellett a kezelési költség további 300 Ft/csomag. INGYENES SZÁLLÍTÁS
Ha termékeink közül többet is vásárolsz egy időben és azok együttes értéke meghaladja a 15. 000 Ft-ot, úgy a szállításod INGYENES. Használd ki és a szállítási költség helyett inkább legyen egy ruhával több a kosaradban! A fenti árak kizárólag Magyarország területén belüli szállítás esetén érvényesek. Hétvégén és ünnepnapokon a szállítás szünetel.
VISSZAKÜLDÉS, HA NEM AZT KAPTAD, AMIRE VÁGYTÁL
A vásárolt termékeket 14 munkanapon belül visszaküldheted címünkre a számlával együtt, de kérlek ez esetben előre jelezd e-mailben a visszaküldés szándékát és okát). A vételárat szállítási költséggel együtt 1 héten belül visszautaljuk az e-mailben megadott bankszámlaszámra. A termékeket csakis és kizárólag eredeti állapotában vesszük vissza! Higéniai okok miatt kivételt képeznek a fehérneműk (bugyi, alsónadrág, fürdőruha).
SZÁMLÁZÁS
Minden vásárlásnál ÁFA-s számlát adunk, amit a rendeléskor leadott számlázási címre állítunk ki.
Várjuk kérdéseidet, írj nekünk! Segítünk!


Jelenlegi ára: 1 590 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 06:22 .

8 db összecsukható tömör akácfa kerti szék párnákkal - Jelenlegi ára: 240 890 Ft


EAN Kód:
8720286459652
Súly:
52, 8 kg
Ezek az összecsukható, párnával ellátott, tömör akácfa székek tökéletes helyet nyújtanak ahhoz, hogy kertjében vagy udvarán pihenjen és élvezze a napsütést. Ezek a kerti székek tömör akácfából készültek, így erősek és stabilak. A tömör akácfa elég erős, hogy elbírja a ránehezedő súlyt, valamint kopásálló is, így ezek a kültéri székek éveken át tartó pihenést tesznek lehetővé. Emellett pedig a székek a helytakarékosság érdekében használaton kívül összecsukhatóak. A mellékelt párnák további kényelmet nyújtanak, és mindegyik két fűzővel van ellátva, melyekkel a székekhez rögzíthetőek. Figyelem: kültéri bútora élettartamának meghosszabbítása érdekében javasoljuk, hogy tisztítsa rendszeresen, és ne hagyja feleslegesen a szabadban, védelem nélkül. Tisztítás: Használjon enyhe szappanoldatotTárolás: Ha lehetséges, tárolja zárt, hűvös, száraz helyen. Ha a terméket a szabadban tárolja, védje vízálló burkolattal. Eső vagy havazás után törölje le és szárítsa fel a felesleges vizet vagy havat a sík felületekről. Hagyjon elegendő légkeringést a nedvességből eredő károk elkerülése érdekében. Párna színe: szürkeSzék anyaga: tömör akácfa olajos felületkezelésselPárna anyaga: szövet (100% poliészter)Szék mérete: 54 x 57 x 91 cm (Szé x Mé x Ma)Párna mérete: 40 x 40 x 7 cm (Ho x Szé x Va)Kerti szék2 fűzővel, mellyel a párna a székhez rögzíthetőÖsszeszerelést igényel: igenA csomag tartalma: 8 db összecsukható szék8 db ülőpárna
Párna színe: szürkeSzék anyaga: tömör akácfa olajos felületkezelésselPárna anyaga: szövet (100% poliészter)Szék mérete: 54 x 57 x 91 cm (Szé x Mé x Ma)Párna mérete: 40 x 40 x 7 cm (Ho x Szé x Va)Kerti szék2 fűzővel, mellyel a párna a székhez rögzíthetőÖsszeszerelést igényel: igenA csomag tartalma: 8 db összecsukható szék8 db ülőpárna
Fontos információ!
A termékeket más oldalon is hirdetem. A nagy készletforgás és a vaterán lehetséges napi 1-szeri frissítés miatt kérem érdeklődjön az aktuális raktárkészletről és szállítási határidőről. Leütés után legyen szíves az előre utalást csak az általunk kiküldött díjbekérő alapján utalja be!
Köszönettel,
Hirosszerszam

Jelenlegi ára: 240 890 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 05:14 .

hősugárzó,terasz fűtés,szénszálas,álló,beltérre is!Új,dobozában - Jelenlegi ára: 11 990 Ft

Mohősugárzó, szénszálas, (halogén/kvarc), álló, akár beltérre is!
 
a hőtükrös belső borításnak is köszönhetően nagyon gyorsan nagy meleget ad, oszcillál ha úgy van beállítva, borulás elleni védelem, ip(vízállóság) minősített, és takarékos is!
 
az utolsó kép egy még komolyabbról-900 watt! - csak árinfó!!
 
leütés előtt feltétlen kérdezz rá mert máshol is hirdetem!

Jelenlegi ára: 11 990 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 03:56 .

next Bird Song póló 1,5-2 év (92-es) KH,F (1396) - Jelenlegi ára: 3 990 Ft

Az aukció tárgya:
Gyönyörű next madaras hosszú ujjú póló (Bird Song kollekció)
A póló
- elején bézs alapon  kilenc életkép van ( táncoló, kerékpározó, olvasó, éneklő, tanító kismadár)
- hátulja és az ujjai bézs alapon rózsaszín virágmintás pamut anyagú
 - könyökéhez rózsaszín alapon fehér pöttyös kordbársony anyagot varrtak
2013-as kollekció
A képek katalógusképek!
A termék állapota:
Keveset használt, Újszerű, KOSZOS!
A termék hibája:
A póló
- ujjai és dereka kicsit elfordult!
- jobb hátulján, alul, koszos - nem mostam át, így nem tudom, kijön-e belőle - a fonákán nem látom, tehát, nem üt át!
Kérlek, ezen hibák tudatában licitálj, avagy vásárolj!
A termék + méretei:
Karöltő:  cm
A termék súlya:
 g
A termék személyesen átvehető:
Debrecenben
Szállítási költség:
A Magyar Posta aktuális díjszabásának megfelelően.
Pontos postaköltséget a csomagolás után tudok megadni.
Nagyon köszönöm, hogy benéztél hozzám!
ZsiFinext

Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 02:44 .

Dombrády Lóránd: A legfelsőbb hadúr és hadserege (*12) - Jelenlegi ára: 500 Ft

Dombrády Lóránd: A legfelsőbb hadúr és hadserege
                                                                                                                           
A megrendelt könyvek a rendelést követően azonnal átvehetők budapesti antikváriumunkban a bolt nyitvatartási idejében, vagy kiszállítjuk Önnek a Szállítási és garanciális fül alatt részletezett feltételek mellett.

Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 01:27 .

1E623 Retro működő Komet TR15 villanyborotva eredeti tokjában - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Régi, retro villanyborotva eredeti tokjában, tisztító kefével, csavarhúzóval, eredeti kábellel. Működik, de használatra nem ajánlott. Minimális kontakthiba alkalmanként előfordul. A 220-110V-os áramváltó kapcsoló finom kézrátételt követően dönt a működésről.
Felirat:
KOMET TR 15Súly: 0. 58 kgA tok mérete: 6 x 11 x 14 cm
Termékeim között több villanyborotva található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több műszaki készülék található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
 
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
 
Személyes átvétel Budapest IX.
 
 
Személyes átvétel Szeged
 
 
MPL csomag előre utalással
 
 
MPL csomag utánvét
 
 
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
 
Személyes átvételkor készpénzben
 
 
Banki átutalás
 
 
Utánvét
 
 
Paypal (MasterCard, Visa)
 
 
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
 
Személyes átvétel
1-5 munkanap
 
 
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
 
 
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
 
( villanyborotva villany borotva )

Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-26 00:02 .

Casualplay s4 multifunkciós babakocsi rengeteg tartozékkal és funkcióval - Jelenlegi ára: 70 000 Ft

Eladó a képeken látható spanyol?? felső kategóriás uniszex babakocsi!
ÚJSZÜLÖTT KORTÓL HASZNÁLHATÓ! ?
EXTRA BIZTONSÁGOS, MAGAS ANYAGMINŐSÉG (ennek megfelelően nem a legkönnyebb babakocsik közé tartozik)!
STABIL, FÉMVÁZAS, FÚJHATÓ KEREKŰ MULTIFUNKCIONÁLIS BABAKOCSI!
RENGETEG TARTOZÉK /FUNKCIÓ :
? Autóba köthető hordozó, mely újszülöttkortól használható. Vízszintesig dönthető, a gyerek növekedésével együtt változik.
+ szűkítő
+ esővédő
+ lábzsák (szétzippzározható polár szélfogó)
+ menetiránynak háttal köthető
? Sportrész
+ fokozatmentesen dönthető háttámla
+ fém merevítés
+ állítható lábtartó
+ levehető karfa
+ plusz betét
+ kétféle pánt párna
+ állítható napkupola
+ esővédő
+ lábzsák ( praktikus zippzárral)
+ kályhameleg bundazsák
? Plusz tartalék kerék külső + belső
? Alsó csomagtartó zsebben saját pumpa található
? Szunyogháló
? UV szűrős napernyő
? Babakocsi rá rögzíthető pelenkázó táska + pelenkázó alátét
+Tájékoztató, leírás
? Bolygosítható és fixálható kerekek, melyek egy gombnyomással leszedhetők
? Bowdenes fékrendszer
? Alumínium váz
? Minden része szétszedhető, textíliái moshatóak
? A váz lapra csukható
? Remek megoldások jellemzik, percek alatt alakítható át, nem igényel túl nagy fizikai munkát, anyuka is simán elbánik vele
? Minden tartozéka sajt márkás tarolóban van
? Eredeti csomagolása is megvan, doboza nincs
?? HIBÁK
A pelenkázó táska zippzárja szetnyílt, de igény esetén a vásárlás lebonyolításáig javításra kerül!
? MEGTEKINTÉSE ÉS SZÁLLÍTÁS?
Személyesen Budapest, XIV. kerületében tekinthető meg.
Megtekintés után címről elvihető vagy Budapesten belül, illetve a Bp. - Veresegyház, Bp. - Páty útvonalon a szállításban segíteni tudunk ( csak személyes megtekintés és vételi nyilatkozat aláírása után).
Postázás a méretei miatt nincs!  

Jelenlegi ára: 70 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-25 22:56 .

PNY NVIDIA GEFORCE 9800GT 512MB 256BIT G92 - Jelenlegi ára: 7 400 Ft

PNY NVIDIA GEFORCE 9800GT 512MB 256BIT 
G92-es csippel. Halk hűtésű, keveset használt vga . A doboza már sajnos nincs meg.


Jelenlegi ára: 7 400 Ft
Az aukció vége: 2021-06-25 21:38 .

Bőr karkötő nemzeti színű, keskeny csíkos - Jelenlegi ára: 1 390 Ft

A karkötő különleges kialakítása miatt, kikötődés esetén sem tudja elhagyni kezéről.


Jelenlegi ára: 1 390 Ft
Az aukció vége: 2021-06-25 20:22 .

Kalocsai mintás piros toll, ezüst színű virágokkal - Jelenlegi ára: 680 Ft

Típus:
piros
Gyártó:
Hunbolt
Népi mintás golyóstolltoll.
Anyaga: műanyag, fém.
Tinta színe: kék.

Jelenlegi ára: 680 Ft
Az aukció vége: 2021-06-25 19:08 .

CASIO Diary SF4000 menedzser telefonkönyv, eseménynaptár - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Eladó egy valaha nagymenő volt CASIO Manager Diary, telefonkönyv, szervező, eseménynaptár, számológép, név, és címnyilvántartó zsebmindentudó. Jellemzői: 2, 6 hüvelyk (6, 5cm) FF LCD 95x47-dot matrix kijelző, állítható kontraszttal, telszám, eseménytároló kapacitás 31902 karakter, bejegyzésenként 90 karakter, névhez, címhez rendelhető események, naptár követés, pl.: születésnap, tárgyalás, rendszeresen ismétlődő események stb... Sajnos a korából következően a kijelzője már halvány, de még használható. Teljesen üzemképes, belül karcmentes, kívül láthatóan sokat volt használva, tárolója üres, gyártási éve kb 1980-as évek közepe, vége, pontosan nem tudom. 3db lítium ( CR2025 ) elemmel működik, jelenleg újak, 12-24 hónapig bírják, használattól függően. Én 1999 óta használtam, mert akkoriban nem volt más készülék, ami mindezt tudta volna, és utáltam papírcetlikre írkálni, amik aztán eltűntek : ( Angol nyelvű használati útmutató van hozzá pdf formátumban, vásárlás esetén elküldöm emailben. Köszönöm érdeklődésüket, bármilyen kérdésre szívesen válaszolok, sikeres vaterázást!

Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-25 17:50 .

Lyukasztó, kétlyukú, 22 lap, műanyag, RAPESCO "ECO", fehér - Jelenlegi ára: 2 290 Ft


EAN:
5018505016322
Gyártó:
Rapesco
Márka:
Rapesco
A perforációk száma:
2
Anyag:
Fém; Műanyag
Használat:
Otthon / Otthoni iroda
Lyukasztó típusa:
Standard
Lyukasztókapacitás:
22 lap
színe:
Fehér
- RAPESCO ECO kétlyukú kézi tűzőgép - műanyag, borítás, fém szerkezet - újrahasznosított műanyagból készült fogantyú - könnyen üríthető konfetti tartály - lapkapacitás: 22 lap - lyukátmérő: 6 mm - lyuktávolság: 80 mm - állítható lyuktávolság: nem - távtartó: igen - könnyített lyukasztás: nem - zárszerkezet: igen - méret: 102 mm x 83 mm x 45 mm (összecsukva) 68 mm (nyitva) - szín: fehér - garancia: 15 év

Jelenlegi ára: 2 290 Ft
Az aukció vége: 2021-06-25 16:14 .

HP EliteBook 1040 G1 - Jelenlegi ára: 1 Ft

HIBÁS HP EliteBook 1040 G1 LAPTOP, NOTEBOOK
H20/2: 5814
CPU: Core i5 4310U 2000MHz
RAM: 4096
HDD: nincs 
OPTIKA: nincs
KIJELZŐ: nincs
BILLENTYŰZETKIOSZTÁS: angol
AKKU: rossz
TÖLTŐ: nincs
ISMERT HIBÁK: kopott burkolat, fedlap nincs rögzítve, billentyűzet hibás
Képen látható állapotban!
Egyéb: BIOS-ig tesztelt
Garancia:  nincs
Az ár áfát tartalmaz, a termékről számlát állítunk ki!  
Fizetési feltételek :  
-utánvétes futárszolgálattal az ország egész területére bruttó 3017 Ft-ért
-postai szállításra nincs lehetőség
Átvétel: - A terméket személyesen a X. kerületi raktárunkban vehetik át hétköznapokon 9-17 óra között.  - A megvásárolt termékeket az aukció zárását követő két héten belül szíveskedjen átvenni. Amennyiben ez nem történik meg, a terméket negatív értékelés mellett azonnal újrahirdetjük.
Kérdéseire csak hétfőtől péntekig 9-17 óra között áll módunkban válaszolni!  
Kérem, csak akkor licitáljon, ha elfogadja feltételeinket!  
Sikeres licitálást !
Ide kattintva megnézheti további aukcióinkat is !  
Cserébe kínált eszközöket sajnos NEM tudunk beszámítani. Licitálás előtt kérjük, olvassa végig feltételeinket.

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2021-06-25 15:02 .

Vtech V.Smile játék konzol - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

V. Smile játék konzol . Amit adok a konzol  és egy rajzpados kontroller ami állitható jobb illetve bal kézre is. A  KAZETTA NEM RÉSZE AZ AUKCIÓNAK AZ CSAK A KONZOL MÜKÖDTETÉSÉNEK SZEMLÉLTETÉSE MIAT VAN A KÉPEKEN!!!  
 képszerinti állapotban 
NAGYON SZÉPEN MEGKÉREK MINDENKIT CSAK AZ TEGYEN LICITET AKI A TERMÉKET ÁT IS VESZI, NE RABOLJUK EGYMÁS IDEJÉT!!! Licitálás előtt kérdezd meg, hogy a termék meg van e még mert máshol is hirdetem, amennyiben ezt elmulasztod ne reklamálj mert nincs mire!!! Csak az licitáljon aki a feltételeimet elfogadja! Ha ezeket nem tudod elfogadni kérlek lapozz tovább , köszönöm. kép szerinti állapotban. Ezt vedd figyelembe licitálásnál. Első érvényes licitnél zárom az aukciót. Termékeim közt találsz még hasonló dolgokat.. Ha kérdésed van azt licitálás előtt légyszi, köszönöm. Licit törlés véletlen licitálás nincs ne is kérd. Csak olyan licitáljon aki a terméket át is veszi!!!!! !!!!! !!! Vatera a nyertesnek küld egy levelet azon felül én is küldök egyet. Ne várja el senki, hogy én telefonálgassak , két napod van az aukció vége után arra, hogy jelentkezz, és négy nap áll rendelkezésedre a termék és posta díj utalására. Nullás értékelésűek kerüljék el az oldalam, ha esetleg mégis szeretnének licitálni kérdezzenek , mert sajnos a többségük nincs tisztába az oldal működési szabályzatával.

Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-25 14:02 .

Nintendo wii Fifa 08 - Jelenlegi ára: 900 Ft

Figyelmesen olvasd el a leirást!!! Nintendo wii JÁTÉK KÉP SZERINTI ÁLLAPOTBAN 
Lemez karcos gép olvassa kb 3 percet teszteltem addig nem volt semmi gond vele ezt vedd figyelembe licitálásnál. Mivel vannak rajt karcok igy hibásként kinálom inkább eladásra, ebből kifolyolag nem tudok semmi nemü reklamációt elfogadni. . Tesztelt müködik. Bubis boritékba postázom felét én állom a boritéknak felét a vevő igy ferr.
NAGYON SZÉPEN MEGKÉREK MINDENKIT CSAK AZ TEGYEN LICITET AKI A TERMÉKET ÁT IS VESZI, NE RABOLJUK EGYMÁS IDEJÉT!!! Licitálás előtt kérdezd meg, hogy a termék meg van e még mert máshol is hirdetem, amennyiben ezt elmulasztod ne reklamálj mert nincs mire!!! Csak az licitáljon aki a feltételeimet elfogadja! Ha ezeket nem tudod elfogadni kérlek lapozz tovább , köszönöm. kép szerinti állapotban. Ezt vedd figyelembe licitálásnál. Első érvényes licitnél zárom az aukciót. Termékeim közt találsz még hasonló dolgokat.. Ha kérdésed van azt licitálás előtt légyszi, köszönöm. Licit törlés véletlen licitálás nincs ne is kérd. Csak olyan licitáljon aki a terméket át is veszi!!!!! !!!!! !!! Vatera a nyertesnek küld egy levelet azon felül én is küldök egyet. Ne várja el senki, hogy én telefonálgassak , két napod van az aukció vége után arra, hogy jelentkezz, és négy nap áll rendelkezésedre a termék és posta díj utalására. Nullás értékelésűek kerüljék el az oldalam, ha esetleg mégis szeretnének licitálni kérdezzenek , mert sajnos a többségük nincs tisztába az oldal működési szabályzatával.

Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2021-06-25 12:44 .

JAWA 350 12V ÜLÉS /TÁRCSAFÉKES/ - Jelenlegi ára: 53 504 Ft

TERMÉKEINK RAKTÁRRÓL AZONNAL!! GYÁRI SZÁM: 451963934061 / INGYENES KISZÁLLÍTÁS 20, 000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN! Több termék megrendelése esetén egy szállítási költséget számítunk fel. Vonalkód: 2100000089062

Jelenlegi ára: 53 504 Ft
Az aukció vége: 2021-06-25 11:27 .

2021. június 24., csütörtök

Sonic Gems Collection - Ps2 (Playstation 2) - Jelenlegi ára: 3 500 Ft


KÉRNÉM 5 NAPON BELÜL ÁTUTALNI AZ ÖSSZEGET
AMENNYIBEN NEM TÖRTÉNIK MEG ÚJRA INDUL A HIRDETÉS!!!!
ÖSSZEG BEÉRKEZÉSE UTÁN 3 NAPON BELÜL POSTÁZOM A TERMÉKET!!!
Postai kiszállítás (előre utalás után )
Személyes átvétel:   Budapest
Vásárlás előtt ha van kérdésed érdeklődj a játékkal kapcsolatban!!
Minden játékot borítékban, ajánlva postázom!


Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-06-25 10:14 .

Táltos Paripám 2 Nagyon ritka, Magyar nyelvű! (Atari) - My horse and me 2 PC Számítógépes játék - Jelenlegi ára: 5 900 F

Eladó Táltos Paripám 2 c. PC játék, a tokja nélkül. Nagyon ritka, magyar nyelvű változat! Hajszálkarcos, de telepítettem, működik! Személyesen átvehető Kapuváron, vagy szükség esetén postázom!  
Vannak még eladó játékaim és könyveim, a többi hirdetésem között megtalálhatók.

Jelenlegi ára: 5 900 Ft
Az aukció vége: 2021-06-25 08:50 .

Új Easy Home DH1 elektromos kompresszoros 400W páramentesítő 20L/nap párátlanító LED kijelzővel 3év - Jelenlegi ára: 59

Általános információk:
Tisztelt Érdeklődő!
Ön jelenleg egy internetes webáruház (cég) termékét böngészi. Ennek megfelelően csere nem aktuális, az ár fix, cserébe az alábbiakat kínáljuk Önnek:
- megbízható, magyar beszerzési forrás, magyar garanciális feltételek
- minimum 1 év garancia (ennél hosszabb garanciaidőt a termék adatlapján külön jelzünk)
- zömében AZONNALI szállítás raktárról (ennél hosszabb átfutási időt a termék adatlapján jelzünk)
- magyar nyelvű használati útmutató
- eredeti, original, bontatlan csomagolású, használatlan új termék (nem csomagolássérült, nem kiállított darab)
- névre szóló ÁFA-s számla
- gondos csomagolás, értékbiztosított szállítás, futárszolgálattal
- elérhető ügyfélszolgálat, gyors és pontos válaszokkal a felmerülő kérdésekre
- indoklás nélküli elállási jog gyakorlása
- 72 órás cseregarancia, minőségi kifogás esetén
- versenyképes ár, széleskörű kínálat
További információ igénye esetén készséggel állunk az Ön rendelkezésére, és örömmel vesszük, ha a többi termékünket is megtekinti ide kattintva.
______________________________________________________________________________________________________________________
A termék ismertetője:
Bontatlan új termék, original gyári csomagolásban, kereskedőtől, ÁFA-s számlával. Magyar nyelvű használati útmutatóval, 36 hónap garanciával!
Nagy teljesítményű, kompresszoros páramentesítő, akár napi 20L vízpára gyűjtési kapacitással. Automatikus, illetve a komfortérzetnek megfelelőre beállítható páratartalom szabályzással. A készülék kondenzációs elven működik.
A készülékbe beépített ventilátor a párás levegőt egy elpárologtatón vezeti keresztül, amely a levegőt lehűti. A felesleges nedvességet a tartályban gyűjti össze és a párátlanított levegőt a készülék enyhén megnövelt hőmérsékleten kifújja.
A készülék kizárólag 5 ° C és 35 ° C közötti hőmérsékletű lakó-, pince- vagy raktárhelyiségek páramentesítésére szolgál, kizárólag beltéren használható. A helyiség méretétől függően üzem közben a helyiség hőmérséklete 1 - 4 ° C-kal emelkedhet.
Segítségével megakadályozható a falak nedvesedése, a dohos szag, a penészedés és a páralecsapódás.
Teljesítményéhez mérten csendes, zajszintje mindössze 40-42 dB. Könnyen elmozdítható, kerekeken gurul.
A szabvány vezérlő panelen kívül egy LED panel is elhelyezésre került, ami színes számértékkel jelző a készülék előlapján is a relatív páratartalmat (ez akár éjjel is jól olvasható)
A rendkívül magas páratartalmú helyiségekben észszerűbb a vizet nem a víztartályban gyűjteni, hanem közvetlenül egy tömlőn keresztül elvezetni. A mellékelt tömlővel vagy az EU kerti tömlő adapterrel lehetséges a folyamatos vízelvezetés. lefolyókba.
- Tápfeszültség: 220-240 V~/50 Hz
- Névleges bemeneti teljesítmény: 400 W
- Névleges áramerősség: 2, 2 A
- Üzemi hőmérséklet: kb. 5 - 35 ° C
- Hűtőközeg/mennyiség: R290 (töltési mennyiség: 50 gramm)
- Súly: 14, 5 kg
- Mérete: 371 x 251 x 595 mm
- Ajánlott kb. 20 m2 alapterületű helyiséghez / kb. 46 m3
- Ruhaszárító mód: fix párátlanítás nagy ventilátor fordulattal
- Levegőáram: 160 m3/óra
- Víztartály: 6 liter
- Szívónyomás: 1, 2 MPa
- Kifúvónyomás: 3, 2 MPa
- Páramentesítő kapacitás: kb. 20 L / nap (30 ° C/RH 80 %) vagy 12 L / nap (27 ° C/RH 60 %)
- Kondenzátumtartály térfogata: 6 liter
- Lefolyóhoz való csatlakoztatási lehetőség folyamatos üzem esetére
- Akusztikus és optikai figyelmeztető jelzés, valamint automatikus kikapcsolás, ha megtelik a víztartály
- Időzítő rövid idejű használathoz (1 - 24 óra)
- Praktikus görgők és fogantyú
Programok:
- Air Clean: csak levegő keringtetés és légtisztítás, párátlanítás nélkül
- Ruha szárító program: maximális párátlanítás nagy légárammal
- Normál üzem: szabadon beállítható páratartalom elérésre 30-90% között, 5%-os léptékekben.
Normál üzemmód esetén a kívánt páratartalmat elérve a kompresszor lekapcsol, a páramentesítés szünetel, a készülék ventilátora azonban tovább üzemel (az automatikusan sosem áll le, csak kézileg kapcsolható ki). Majd amint a beállított érték felé emelkedik a páraszint, a párátlanítás automatikusan újra bekapcsol.
______________________________________________________________________________________________________________________
Garancia: 36 hónap
Elérhetőség:  RAKTÁRON van, AZONNAL szállítható
A termékhez elérhető szállítási módokat és aktuális árakat (ez termékenként eltérő lehet) a szállítási információk fülre kattintva tekintheti meg!

Jelenlegi ára: 59 990 Ft
Az aukció vége: 2021-06-25 07:44 .